

Áron András neve kevesek számára cseng ismeretlenül (LAZARVS, Apey & the Pea, Trillion, ex-Neck Sprain, ex-Grand Mexican Warlock), első önálló albuma, a 2010-ben megjelent Feathers, Black Flowers, amely a gyermekkorát tükrözi.






Idén júliusban immáron negyedik alkalommal kerül megrendezésre Okányban a 2019-ben életre keltett esemény, mely évről évre egyre erősebb programmal várja látogatóit. Ráadásul továbbra is ingyenesen látogatható az esemény!



Június elején egy fergeteges hangulatú és brutálisan teltházas koncertet adott Budapesten a Barba Negrában a Megadeth legénysége, mely az első önálló fellépésük volt Magyarországon a szépemlékű Petőfi Csarnokban megrendezett 2010-es buli óta. A jeles esemény apropójából előástuk a legendás metálcsapat több mint ötven millió példányban értékesített diszkográfiáját, cikkünk második részében pedig a banda XXI. századi munkásságát göngyöljük fel.
