| csodobass.blog.hu | Zenei hírek | Koncertek | Fesztiválok | Zenekarok | Galériák | Lemezajánló | Klip | 100% Rock |

csodobass music

Flowcat works – Nagy Ádám a vendég

2022. március 10. - csodobass music

Mint tavaly márciusban már hírül adtuk, Ladocsi Gábor (Ildi Rider) és Horváth Balázs (Bíborszél) gitárosok közösen kezdtek dolgozni egy projektben. Év elején rögzítettek is egy instrumentális dalt, ez a szerzemény egy videoklippel megspékelve került a nagyközönség elé. Az ígérethez híven novemberben meg is érkezett a folytatás.  A zenei irányvonal maradt a rockzenei alapokkal, de most egy közismert gitáros szereplőt is bevontak a szintén instrumentális darabba és a videoklipbe. A Roy és Ádám Trió gitárosa, Nagy Ádám lett a vendég, hármukat kérdeztük a történésekről.

4317.jpg

Tavaly márciusban jelentkeztetek a project első dalával-videójával. Ott még csak ketten voltatok, de tervként már megemlítettétek, hogy más gitárosakkal is szeretnétek majd dolgozni. Ennek a mostani anyag az első eredménye. Nagy Ádám hogy került a képbe? Mi volt a menete a hang- és videofelvételnek?

Ladó : Igen volt egy tervünk, hogy milyen irányban haladjunk a projecttel és ez lett az első szerzemény, amibe egy harmadik gitárost kértünk fel vendégszereplésre, Nagy Ádám, a Roy & Ádám Trió zenekar gitárosának személyében.

Nagy rajongója vagyok Ádám munkásságának és gitározásának. Szerencsémre még baráti kapcsolatban is vagyunk, így könnyebb is volt őt felkérni erre az együttműködésre, amire azonnal igent mondott. A hangfelvétel gyorsan ment, mert Ádám megkapta az zenei alapot, átbeszéltük, hogy mi hogyan képzeltük el az ő részét és a házi stúdiójában rögzítette a szólóját.

A forgatás egyeztetés része volt a nehezebb, mert pont akkor indult el a koncert szezon és ez eléggé megnehezítette a dolgunkat, de többszöri nekifutásra sikerült a videót felvennünk itt helyben, Miskolcon, ahová szerencsénkre, Ádám leutazott.

A videoklip elkészítésére pedig egy helyi stábot kértünk fel, a Marschalkó Kristóf vezette Epic Film csapatát. Ők forgatták le és vágták össze a videót, ami szerintünk brutálisan zaklatottra sikerült, végül is úgy, ahogy terveztük...

Balázs: Úgy gondoltuk, az első dal szóljon csak rólunk, kvázi mint egy bemutatkozó anyag, hogy mi ketten alkotjuk a project gerincét. Aztán ahogy ígértük, elkezdtünk agyalni, ki jöhet szóba, ki az aki illik az új dalba, kinek állhat ez jól. Szeretnénk úgy vendégeket választani, hogy figyelembe vesszük a munkásságát, stílusát stb. Úgy gondolom, így könnyebben igent mond bárki, ha egy picit közel érzi magához a dalt, tud vele azonosulni, ha lehet erre ilyet mondani… Haha!

Volt egy-két ötletünk, de tudtam, hogy Ladó jó kapcsolatban van Ádámmal, így felhoztam, hogy kérdezzen rá! Szerintem a dal illik hozzá... Nagy örömünkre, hamar igent mondott!

Balázzsal közös szerzeményetek ez? Illetve Ádám mennyire szólhatott bele? Vagy ő csak megkapta, hogy ide, ennyi ütemet játszol…

Ladó : Ez a dal most Balázs szerzeménye. Megbeszéltük, hogy felváltva használjuk fel az ötleteinket, amiket közösen gyúrunk össze.

Ádámnak elmondtuk, hogy kb. mire gondoltunk a dal azon a részében, amit neki szántunk. Ő nagyon profi hozzáállással készített is öt verziót, amiből Balázzsal kiválasztottuk az elképzeléseinknek leginkább megfelelő részeket és ezekből kiindulva Ádám összehozta a szólójának a végleges verzióját. Ami meglátásom szerint egy különleges színt hozott a War című szerzemény eredeti hangulatába. Direkt kértük Ádámot, hogy nyugodtan menjen el jazz-rock irányba is a gitározásában, ami nem is esett nehezére.

Balázs: Ez a dal egy korábbi szerzeményem. Zenekaromnak a Bíborszélnek íródott, régebben. Aztán nem került be a „kosárba”, így írtam rá dallamot gitárral és eltettem a fiókba. Most előszedtem az összes ilyen nótát és erre esett a választás, hogy csináljuk meg a következő FlowcatWorks dalnak.

Ádámmal gördülékenyen ment a munka. Hamar közös nevezőre jutottunk. Ahogy Ladó mondta, több verziót is kaptunk, így még könnyebb volt összerakni, amit elképzeltem anno, abba a zenei részbe.

flowcatworks_nagyadam.jpg

Instrumentális gitárzenének mennyire van létjogosultsága manapság? Ti mit tapasztaltok? Csak ilyeneket fogtok csinálni?

Ladó : Szerintem van rá igény ma is és nagyon sok fiatal tehetség tűnik fel a színen, akik ezen a zenei mezsgyén alkotnak. Mi már az elején eldöntöttük, hogy a befogadhatóbb instrumentális gitárzene vonalán akarunk mozogni, mert ez nagyobb hallgatósághoz eljuttathatja a zenénket és magát a stílust is. Nagyon sok remek visszajelzést kaptunk az első szerzemény után, és ami meglepő volt nekünk, hogy nem csak zenészektől, hanem átlag zenehallgató emberektől is. Sőt, egy hangoskönyv betétjének is elkérték az első dalunkat!   Én már felvetettem Balázsnak, hogy dolgozzunk majd énekesekkel is, de még nem járunk ott…

Balázs: Annyi profi produkció, annyi tehetséges gitáros van ilyen stílusban, hogy biztos van létjogosultsága ennek - véleményem szerint. Különben nem csinálná senki. Haha! Ha csak mi, ilyen zenészek elmegyünk egymás koncertjére, teltház lesz! Haha! Viccet félretéve, nagyon sok nem zenész ismerősömtől, barátomtól kaptunk pozitív visszajelzéseket, hogy tök jó a dal így is, hogy nincs benne ének. Nyilván van elfogultság is benne a barátok részéről, de tényleg volt köztük olyan is, aki abszolút nem hallgatott ilyen zenét és most elkérte mp3-ban.

Szóba került, hogy később énekesekkel is dolgozhatnánk majd, de csak futólag… Egyelőre. Benne van a sok éves tervben.

A többi dal hogy áll? Mik lesznek a következő lépések és kik a vendégek?

Ladó : Szerencsére rengeteg vázlatunk van, csak az időnk kevés. A következő dal az én szerzeményem lesz, aminek már a teljes zenei alapja megvan, csak a fő gitár dallamtémákat kell még megkomponálni. Ha ügyesek vagyunk talán évvégére el is készülhet, de mivel nincs időkorlátunk, így elég kényelmesen nyomjuk ezt a dolgot...

Megvan a következő vendég ötletünk is, de még nem vettük fel vele a kapcsolatot, majd a második szerzemény megjelenése utánra tervezzük. De annyit elárulhatunk, hogy gitáros lesz! Haha!

Balázs: Vannak dalok, dalötletek, vázlatok, demók. Ezeket áthallgatva, közösen, mindig „rábökünk” egyre, hogy legyen most ez. A következő Ladó egy korábbi dala lesz. Azzal még foglalkozni kell, de a váza már meg van.

Van már ötletünk, kit/kiket keressünk meg, de egyelőre ezeket nem árulnánk el. Szóba került olyan is, hogy egy dal csak mi ketten, aztán a következő vendéggel. Felváltva, egy ilyen, egy olyan. De minden képlékeny. Nem agyaljuk túl, az adott pillanatban döntünk.

Koncert valaha? Felmerült már?

Ladó : Persze, ha lesz legalább egy 45perces műsor, akkor mindenképpen szeretnénk egy mini koncertet összehozni, mert biztos jól sülne a dolog. Ami biztos, hogy Balázs zenekarának, a  Bíborszélnek a  ritmusszekciója lesz a “koncert banda” másik fele, azaz Hudák Attila bass és Bodnár Balázs Süni dob, ha összejön a dolog egyszer. Ati amúgy is sokat segít nekünk, mert ő játssza fel nekünk a basszusgitár részeket, amiért nagyon hálásak vagyunk neki!

Balázs: Ez még nagyon távoli, de beszéltünk róla, igen. Szükség van még hozzá jó pár dalra és sok-sok pozitív visszajelzésre. Haha! Eddig pozitív visszajelzésekkel jól állunk!

 

Ádám, gyakran szoktál eleget tenni ilyen session jellegű felkéréseknek? Milyen tematika szerint dolgozol ilyenkor?

Ádám: Igen, talán a karantén időszakban meg is nőtt ezen felkérések száma, nyilván főleg online munkákat végeztem, gitározás, dalszerzés, reklámzene, de akadt több live stúdiózás is.

Ha gitározásról van szó, nincs különösebb tematikám, meghallgatom többször a zenét, utána, remélhetőleg lesz róla egy elképzelésem, hogy én mit szeretnék. De ezt mindenképp egyeztetve a megrendelővel is, akinek, ha van elképzelése, akkor az jobb esetben megkönnyíti a dolgomat. Főleg akkor, ha a zene kevésbé tetszik, de ebben az esetben ilyenről nem volt szó. Haha!

Ebben az esetben szabad kezet kaptál a gitárszólód megformálásában, illetve a gitár sound kialakításában?

Ádám: Nagyjából igen, mivel azért kértek fel, hogy az én egyéniségem is legyen benne a szerzeményben - remélhetőleg, haha! Így több verziót is csináltam, amiből a srácok válogatták ki a nekik tetsző sávokat.

Az instrumentális gitárzene hozzád is közel áll, hiszen készítettél te is ilyen albumot. Ennek várható folytatása?

Ádám: Természetesen közel áll hozzám az ilyen zene, mivel elsősorban én is hangszeres zenész vagyok, így hallgatom, figyelem, hogy hol tart ez a jazz-rock scéna. Ma már elképesztő a kínálat és a tudás, megvalósítás, tulajdonképpen a határ a csillagos ég… Fantasztikus dolgokat hallok, látok.

A Wörk projekt első albuma 2016-ban jelent meg, a második lemez tulajdonképpen már 70%-ban kész, jövő év elején várható a megjelenése, ez most 100% rockzene lesz. Ez volt a koncepció, mivel kétszer ugyanazt sosem szerettem csinálni.

Hímer Bertalan Paya

(forrás és képek: Music Media Magazin)

A bejegyzés trackback címe:

https://csodobass.blog.hu/api/trackback/id/tr5417777042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása