Na, nézzük csak, mi is az a Scorpions DNA, amit Klaus Meine annyit emlegetett előzetesen! Azt ígérte, hogy ez most nagyon ott lesz az anyagban, noha azt ő sem tudta meghatározni mit is ért alatta… Azt már többször elhintették a fiúk az elmúlt év(tized)ekben, hogy most aztán tényleg a Lovedrive- Blackout- Love at First Sting sikerlemezeik hangulatában írják az új dalokat. Aztán lett, ami lett…
Jelentem, most kerültek hozzá legközelebb! Az első daltól (Gas in the Tank) kezdve jólesően felismerhetőek az előd klasszikusok. Itt egy kis Can’t Live Without You indítás, amott egy kis Dynamite riff, majd egy There’s No One Like dalstruktúra. Sőt még Animal Magnetism albumos riffek is felidéződnek. Zavaró-e? Nem. Teszik mindezt stílusosan, öreg rockeres összekacsintással a rajongók fel, hogy: „na, felismeritek, srácok?”
A hangzás is harapósabb, mint az elmúlt két lemezen, szerencsére hiányzik a svéd polírozó brigád, akik a „modern hangzásért” és a nemzetközi trendeknek megfelelő dallamokért feleltek az elmúlt albumokon dalszerzőként és producerként is. Ezúttal marad a klasszikus Schenker & Meine szerzőpáros.
Már az első dal elején elhangzik, hogy „the king of riff is back in town” és valóban, Schenker Mester nem tartalékol későbbre, sőt pimaszul megint elővette az „Is There Anybody There” reggae témáját az egyik legerősebb dalban, a „Shining of Your Soul-ban”, miközben egy nagyon is „fejnehéz” dalt kerekítenek belőle.
Érdemes kiemelni Matthias Jabs szólógitáros teljesítményét is, noha őt hajlamosak vagyunk kihagyni a klasszikus korszak sikerkovácsai közül. Nagy hiba lenne! Ezúttal is azonnal felismerhető stílusban és ötletesen játszik. Mickey Dee ex-Motörhead dobosnak ez az első albuma a csapattal, és ahogy várható volt, jót tesz a jelenléte és dinamikus játéka.
A lemez érdekessége, hogy a deluxe változat bonus trackjei nagyon is megérdemelték volna a főműsort, különösen a Shoot for Your Heart és az azt követő When Tomorrow Comes. Tényleg volt üzemanyag ezúttal a tankban! Ha egy hagyományos nagylemeznyi anyagot adtak volna ki a srácok, akkor ez most egy bika erős album lenne. Így „csak” nagyon jó! Nagyon jól esik, hogy a csapatért negyven éve rajongóként nyugodt szívvel írhatom le, ha ez a vége, akkor ez méltósággal sikerült! Természetes, hogy a Blackout tüze és újdonságereje már nincs meg a Rock Believerben. De én sem annyit futok már a Cooper teszten, mint amikor 1982-ben megismertem a fiúkat…
(forrás és képek: Rockinform)
