Interjú Davide Martello-val, német zongoristával, aki gyakorta játszik háborús övezetekben. Davide Martello, német zongorista, aki a zongorájával utazik, hogy a háborús övezetekben lévő embereknek játszon. Egy hónapig volt a Lengyel-Ukrán határnál, hogy az ukrán menekülteknek zenéljen. Ha valami történik a világban, ő majdnem mindenhol ott van… Beszélgettem vele a kezdetekről, az első helyszínekről, ahova ellátogatott, mint például Afghanisztán, illetve azoknak az embereknek a reakciójáról és a velük kapcsolatos tapasztalairól, akiknek zenél. Schranez Rebeka interjúja.

Mesélj kérlek a zenei karriered kezdeteiről? Mikor kezdtél el játszani?

Kilenc évesen kezdtem el zenélni. Volt egy magán zongora tanárom, akivel klasszikus órákat vettünk. Később fodrászként helyezkedtem el, de még mindig kötődtem a zongorázáshoz. Akkor próbáltam meg a zene szerzést, mikor találkoztam az első barátnőmmel – ő inspirált. Civil foglalkozásként még fodrászként dolgoztam egészen huszonhat éves koromig, de nagyon szerettem volna valamit kezdeni a zenével is. Nem voltam benne biztos, hogy zenei iskolába menjek-e vagy inkább egy elektronikus zongorát építsek, amivel tudok az utcán játszani. Nemsokkal azután, hogy elmentem a Hanns Eisler berlini zeneiskola felvételi meghallgatására kaptam egy lehetőséget arra, hogyha szeretnék el kezdhetek dolgozni a saját zongorám megépítésén.

Hogyan építetted meg a zongorát? Ki tudtad-e próbálni élőben is?

Soha nem tanultam igazán, hogy kell zongorát készíteni, csak megpróbáltam úgy alakítani, hogy alkalmas legyen utcai játékhoz. Tehát kivettem belülről az összes hagyományos mechanikus alkatrészt és kicseréltem őket elektronikusokra. Mivel a klasszikus zongorát nem tudtam volna állandóan hangolni, ezért alakítottam át mindent.
Miután elkészültem, kivettem két hét szabadságot, hogy leteszteljem az új zongorát. Berlin utcáin játszottam. Akkor realizáltam, hogy sokkal több pénzt meg tudok keresni utcazenészként, mint teljes állásban fodrászként. Ennek hatására az addigi munkahelyemen felmondtam. Utcazenészként éltem amíg ki nem tört a pandémia. Sajnos Covid után újra át Kellett gondolnom a zenei elképzeléseimet. Sok követőm lett az évek folyamán az internetes platformokon is. A rajongói tabor igényeinek megfelelően próbáltam egy új fajta koncepciót létrehozni, melynek keretében lehetőséget adtam arra, hogy kisebb közönségeknek ‘magán’ koncerteket adjak. Ebből adódótt az, hogy egész Németországot keresztül-kasul bejártam, kerti koncerteket adva. Előre kiposztoltam a helyszíneket és időpontokat, hogy tudjanak rájuk jelentkezni. Igazán élvezetes volt számomra ez a zenei jelenlét!

Ennél a turnénál is az általad épített zongorát használtad?

A zongora, amit először készítettem már Amerikában van. Amit most is használok, azt 2014-ben építettem.

Honnan jött az a motiváció, hogy összekapcsolod a zenélést az emberi jogok melletti kiállással?

Az egész ötlet, hogy az emberi jogokért, az emberi bánásmódért, kifejezetten nemes célokért álljunk ki, a legjobb barátom kezdeményezésére indult el. Azalatt az idő alatt amíg a zongorát készítettem volt egy visszatérő vendégem a fodrász szalonban, aki azt ígérte, hogyha elkészülök a zongorával, segít nekem kijutni Afganisztánba, hogy ott is játszhassak. Általa tudtam egy hetet kint tölteni 2012 Karácsonyán. Ez volt az első alkalom, hogy lehetőségem nyílt háborús övezetben zenélni. Amikor ott voltam, akkor éreztem azt, hogy bárhol játszhatok, még akár úgynevezett veszélyes területeken is. Nagyon különleges élmény volt. Úgy gondolom, azoknak is szüksége van zenére, akik ilyen nehéz helyzetben vannak, talán nekik még inkább… A zene visszahozhatja akár csak pillanatokra is, hogy milyen az igazi élet háborúk és szenvedés nélkül.

Merrefelé jártál még Afghanisztánon kívül eddig?

Ezelőtt voltam például Törökországban kétszer. Először Isztambulban 2013-ban, hogy oldjam a feszültséget a GEZI tüntetések alat (környezetvédők szólaltak fel a Taksimban lévő Gezi parkban, ahol a békés tüntetés rendőri agresszióba csapott át). Egy másik alkalommal SOMA-ért léptem fel. 2014-ben történt a legnagyobb bányakatasztrófa Törökországban Soma településén, több, mint háromszáz egyen meghaltak. Szerveztem egy turnét az országban, hogy adományt gyűjtsek az áldozatok családjainak.
Majd 2015-ben Kijevben és Donyeck-ben jártam. Később elmentem a Bataclanhoz és Charlie Hebdo szerkesztőségéhez, ahol a terrorista merényletek történtek Párizsban. Szarajevóban és Koszovóban is voltam – ez igazán embetpróbáló élmény volt. Oda kifejezetten azért mentem, hogy meglepetést okozzak az ott lévőknek, akik nagyon hálásak voltak érte.
Ellátogattam Minneapolisba miután George Floydot megölték és játszottam egy tüntetésen is egy olaj állomás ellen Amerikában. De voltam természeti katasztrófa sújtotta területen is Németországban az áradások miatt, ahol a területet védő önkénteseknek játszottam.

Milyen tapasztalatokat szereztél eddig a válság helyzetben lévőkről és hogy viszonyulnak hozzád?

Akik ilyen nehéz körülmények között vannak próbálnak erejükön felül is egymásnak segíteni. A nekik való zenélést természetesen össze sem lehet hasonlítani a fizetős közönség elött való játékkal. A zene mindig váratlanul éri őket, hiszen ki számít zenére a háborús események közepette?! Egy kis időnek el kell telnie, mire meg tudnak nyílni és fogékonyak lesznek a zenémre de utána végtelenül hálásak lesznek, azért, hogy valami szép és emberi dolog is történik velük.

Mi alapján választod azokat a helyszíneket ahova legközelebb mész? Mert sajnos elég sok helyen van a világban háború például Afrikában, Ázsiában stb.

Logisztikai szempontok alapján választok. Ha el tudok odáig menni autóval, akkor megyek. Hiába szerettem volna nagyon elmenni Afrikába, Kairóba vagy Hong Kongba pont ezért nem tudtam. Talán a jövőben lesz lehetőségem együttdolgozni néhány nemzetközi civil szervezettel, akik tudnának biztosítani zongorákat az egész világon. Így tudnék több országba is eljutni aszerint, hogy hol és kiknek van rám szüksége leginkább.

Mesélj arról, hogy zajlik egy utazásod? Hogy tervezed meg, hogy jutsz el odáig?

Nagyon spontán. Nincs semmi tervem. Ki kell találnom, hova akarok menni, felvenni a kapcsolatot másokkal és összekészíteni a cuccaim. A zongora mindig útra készen áll…

Hol vagy most éppen helyileg es mi lesz a következő állomás, ahova mész?

Most otthon vagyok a Fekete-erdőnél Németországban. Nemrég érkeztem vissza Lviv-ből. A következő állomás Lengyelország lesz. Szeretnék visszamenni a lengyel-ukrán határhoz.

Megkérdezhetem-e, hogy miből finanszirozod az útjaidat? Kapsz valamilyen támogatást?

Létezik egy PayPal számlám, amire minden alkalommal utazás előtt kérek adományokat. Amikor összegyűlt a megfelelő összeg már tudok is menni a következő helyszínre. Rengetegen segítenek örömmel anyagilag is, ezért tudok egyre több és több helyre ellátogatni.

Egy hónapot töltöttél a lengyel határon, ahol az ukrajnai menekülteknek játszottál. Mit tapasztaltál? Hogy viszonyultak hozzád?

Az embereket nagyon érdekelte a zene. Néhányan játszottak vagy énekeltek velem. Mások számokat kértek és szerették volna, hogy különböző zenei stílusokban játsszak. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Még fel kell dolgoznom ezeket az emlékeket.

Mennyire voltak biztonságosak a körülmények? Nincs-e benned félelem, hogy közvetlen életveszélyben vagy?

Amikor megérkeztem Ukrajnába meg voltam egy kicsit rémülve, mert pont amellett a hely mellett bombáztak, ahol tartózkodtam. Lviv-ben már nyugodtabb volt a légkör, csak rengetegen vándorolnak Kelet Ukrajnából Nyugat Ukrajnába. Az emberek szállásokon alszanak.
Az első tíz napban a kocsimban aludtam de általában a sátramban szoktam ha melegebb az idő. Jobban szeretek az ott lévő emberekkel egy helyen tartózkodni, mivel így lélekben is közelebb érzem magam hozzájuk.

Igazi félelmet akkor éreztem eddig legjobban, mikor Németországban, Cologne-ban játszottam egy tüntetésen a hooligánok előtt, hiszen felborítottak egy rendőr autót előtte és verekedést provokáltak az ott lévő rendőrökkel. Azonban miután elkezdtem játszani már rám figyeltek és abbahagyták a rongálást. Ez talán egy ‘Ki akarná lelőni a zongoristát?!’ helyzet volt.

Mit gondolsz mennyire hat inspirálólag a többi zenész számára a tevékenységed?

Szerintem azok a zenészek, akik nagy turnékat és koncerteket adnak alapvetően a zene készítésre és magára a showra fókuszálnak. Nálam itt egy kicsit másról van szó, nem csak zenélésről, ahogy például Madonnánál is, aki szintén énekelt a Bataclan és Charlie Hebdo előtt, ahol én is játszottam pár nappal korábban.
Én megpróbálok kilépni a kis buborékomból és eljutni a világ különböző válság zónáiba, hogy ezzel is felhívjam a figyelmet a helyzetek súlyosságára.

Milyen projekteken dolgozol most még?

Jelenleg egy olyan projektben vagyok benne, melynek keretében a lengyelországi ukrán menekült centrumoknak adunk bérbe zongorát. A jövőben tervezek amerikai iskoláknak is hangszereket és zenei berendezéseket szerezni. A projekt lényege, hogy meglepjem azokat az iskolákat, akiknek anyagi problémáik vannak és nehéz sorból jövő gyerekek járnak oda. Igazán szívügyemnek tartom a nehéz sorsú gyermekek támogatását.Szeretném őket az iskolai szünetekben is meglepni egy kis zongora játékkal, illetve nagyobb koncerteket szervezni az adott városokban, hogy ezáltal még több adományt tudjak gyűjteni a zenei eszközökhöz.

Mit gondolsz mennyire tudod befolyásolni a közvéleményt ezekkel a projektekkel és performance-okkal?

Véleményem szerint nem kellene magunkat annyira távol tartani ezektől a helyzetektől és mernünk kéne aktívabban is segíteni a rászorulóknak! A művészetre mindenhol szükség van csak mindenhol más a funkciója. Az ilyen esetekben épp a figyelem felhívás és a rászorulók közvetlen vagy közvetett támogatása.

Schranez Rebeka

(forrás és képek: Music Media Magazin)