Muzsikusként belekóstolt a ’70-es évek kialakulófélben lévő rock-világába, jó pár szerzeménye fiókban várja a szebb napok eljövetelét. Bábáskodott a Dinamit- és a Pandora’s Box születésénél, de később, aktív zenei korszakának lecsengése után, a „Helllo” Magazin főmunkatársaként is sokat tett a rock műfaj életben tartásáért. Zenészi ambíciói mellett egyre fontosabb szerepet töltött be a dalszövegírás, amely a Zöld, a bíbor és a fekete című emlékdalban csúcsosodott ki. Mindemellett sárkány- és vitorlázórepülőként több, súlyos baleset után is újra ünnepelhette „születésnapját”. 2009. július 22-én adott interjújával emlékezünk Csiga Sándorra, aki 2022. április 9-én hunyt el.

Többféle identitásodból legalább kettőt otthonról hoztál magaddal; a zenéhez való vonzódást és a repülés iránti olthatatlan szeretetet.

12 évesen tanultam hegedülni, de nagyon utáltam édesapámnak az ebédhez Dankó Pista nótáit játszani; ráadásul még énekelni is kellett! Annál inkább kezdett csábítani a szárnyait éppen bontogató rockzene, amit akkoriban még beatnek neveztek. A korszak nagyjai – az Illés és az Omega – formálták zenei ízlésemet. Zenei affinitásom anyai nagybátyámhoz, Domonkos Józsefhez kötődik, aki a váci Bazilika orgonáján játszott. Ő egyébként együtt nőtt fel Szörényi Leventével.

A rólam készült első fotók Dunakeszin, egy vitorlázórepülő mellett ábrázolnak, szinte járni is a füves repülőtéren tanultam meg. A kényszerű hegedűjáték elleni lázadásom miatt utolért a család bosszúja; sem zenei törekvéseimet, sem a vele párhuzamosan feltörő repülés iránti belső kényszeremet nem díjazták, sőt tiltották. Mindezt annak ellenére, hogy repülős családból származom – szüleim képzett pilóták voltak – rokonaim között az Angol beteg című filmből ismert Almásy Lászlóval.

Több robbanást is megértél a ’70-es évek akkor formálódó zenei életében. Hogy élted meg az átalakulásokat?

Az elsőt ’71-ben a Locomotív GT jelentette, a második két évvel később ért, amikor Frenreisz Károly elhagyta a zenekart és életre hívta a Skorpiót. Itt már Papp Gyula billentyűsre figyeltem, teljesen lenyűgözött a játéka. Ebben az évben Czapp József barátom unszolására Budapestre költöztem, megalakítottuk első zenekarunkat, a Sikátort. Ez a csapat nem azonos a tíz évvel későbbi – gyilkos peronoszpórákról énekelő – alternatív bandával. Orgonára nem volt pénzem, ezért gitároztam.

Közben egyre jobban elmélyültem a folytonosan formálódó rockéletben, fölmerült a P. Mobillal való szerzői együttműködés lehetősége. Elképzelésünk nem volt elég határozott, így nem lett belőle semmi. A Skorpió első formációja a ’70-es évek végére már elfáradt, bíztattam Papp Gyulát, hogy új zenekart kellene csinálnia. Aztán eljött a robbanás ideje, létrejött a Dinamit. A kezdeti összeborulásból sok új nóta született, de „odaföntről” vigyáztak rá, hogy milyen szövegek készülhetnek, mit lehet kimondani, énekelni.

Írtál saját dalokat, mégis inkább szövegíróként kerültél be a köztudatba. Neved egybeforrt a Radics Béla, majd később Bencsik Sándor emlékére kibővített rock-himnusszal.

Évek óta készítettem saját nótákat, de ezek valahogy nem kerültek felszínre. Elhatároztam, hogy szövegíróként próbálom megtalálni a helyem. Már a Dinamitnak is írtam, de a cenzúra miatt nem vállalhattam föl az általam írt verseket. Első komolyabb szerzőtársam 1978-ban Máté Péter volt, vele egy nagyon jó George Benson-szerű dalt írtunk. Horváth Charlie-nak szánta, de ő éppen akkor ment ki Skandináviába. Kisebb kacskaringók után egymásra találtunk Cserháti István billentyűssel, aki Bencsik Sándor gitárossal együtt akkor szállt ki a P. Mobilból. Rendkívül tehetséges zenészek mindketten, az Örökmozgó motorjai voltak. Varga Miklós énekessel megalakult a Pandora’s Box, Miklóst később Vikidál Gyula váltotta a mikrofonnál.

Az a bizonyos rockhimnusz, a Zöld, a bíbor és a fekete zenéje régebb óta készen volt, de Bencsikék valamiért nem nagyon szerették ezt a dalt. Készült rá szöveg, de még nem éreztem igazán kiforrottnak, így vártunk a bemutatóval. Amikor a rádióban este hallottam, hogy meghalt Radics Béla, már tudtam, ez a nóta róla fog szólni. Nagyon rövid idő alatt elkészültem a verssel, emlékszem, összepróbáltuk a dalt, fölálltunk és mentünk a temetésre. Akkor még nem gondoltam, hogy Bencsik Samu, akivel együtt álltunk Béla sírjánál, öt év múlva Ausztriában kiveti magát az emeletről.

Schuster Lóránttal, a P. Mobil frontemberével 1993-ban megbeszéltük, hogy egy versszakot hozzáírok, ami kifejezettem az öngyilkosságba menekült gitárosnak állít emléket. Az új verziót négy nagyszerű énekes – Varga Miklós, Vikidál Gyula, Deák Bill Gyula és nem utolsó sorban, a közelmúltban elhunyt Tunyogi Péter – énekelte lemezre; máig fantasztikus siker.

2005-ben Cserháti István billentyűs is elment közülünk, de a halálos ágyánál megbeszéltük, hogy több versszakkal nem bővítjük a nótát, mert túl hosszú lenne. Ez már így marad mindörökre.

 (forrás és képek: Music Media Magazin)