Rock Believer címmel jelent meg február végén a Scorpions tizenkilencedik stúdióalbuma, amely az első a 2015-ös Return To Forever óta és szintén az első a Motörheadből átigazolt svéd dobos Mikkey Dee-vel. A közvetlen elődeinél szikárabb képet mutató Rock Believer világkörüli turnéja azóta már átrobogott Budapesten is, nyilvánvalóvá téve, hogy az elpusztíthatatlan germán skorpiók 57 (!) év után sem hajlandóak megállni. A Scorpions jelenéről a pesti koncert előtt a legendás riffmester, az alapító atya Rudolf Schenker és a nem kevésbé emblematikus figurának számító szólógitáros, Matthias Jabs adott exkluzív interjút lapunknak.
Minek köszönhető, hogy a Rock Believer érezhetően keményebbre, dinamikusabbra sikerült, mint elődje, a Return To Forever?
Matthias Jabs: Amikor eldöntöttük, hogy új lemezt készítünk, arról is határoztunk, hogy úgy fogjuk csinálni, ahogy a ‘80-as években tettük: mindannyian egy helyen, dobgépek nélkül, tradicionálisan. Alapvetően ez az a munkastílus, ami közel áll hozzánk, így szeretünk dolgozni és a közelmúltig tartottuk is magunkat ehhez a módszerhez. A legutóbbi néhány albumnál viszont engedtünk a kísértésnek és teret adtunk a korszerű stúdiós megközelítéseknek, ami hasznos tapasztalatszerzésnek bizonyult. Ugyanis ezáltal rájöttünk arra, hogy a modern felvételi eljárások nem feltétlenül nekünk valók. Mi akkor vagyunk a leghatékonyabbak a stúdióban, ha egy légtérben együtt játszhatunk. Ilyenkor nem történhet meg, hogy rossz irányba megyünk vagy túl későn derül ki, hogy rossz az elképzelt irány, mert ott vagyunk egymásnak és egyből jelezzük, ha valaki közülünk letér az útról egy adott témával. Mindez akkor fogalmazódott meg bennünk, amikor 2020 év elején véget ért a három évig tartó Crazy World Tour koncertsorozat. Az utolsó fellépésekre Ausztráliában, Indonéziában és Szingapúrban került sor februárban és március elején, ahova épp akkor csapott be a Covid. Nagyon furcsa volt, hogy mindenki maszkot hord, a repülőtereken hőkamerákkal ellenőrzik a testhőmérsékletet, de úgy voltunk vele, mint mindenki más, tehát hogy ez egy lokális ázsiai probléma és nem lesz gond. Aztán hirtelen berobbant az egész világon és a hatása minket sem kerülhetett el. Kénytelenek voltunk otthon maradni és emiatt lemondani a tervezett Las Vegas-i rezidenciakoncerteket, amit aztán 2021-ben újra megtettünk. Túl sok opció nem lévén belevetettük magunkat a lemezkészítésbe. Teljesen elzártuk magunkat a külvilágtól, tulajdonképpen a saját buborékunkban léteztünk és próbáltuk a legjobban kihasználni az időnket. Igazából bármi jobb volt, mint ülni tétlenül…
Greg Fidelman producerrel kezdtétek a munkát az új lemezen, de időközben megváltoztak a dolgok és véget ért az együttműködés…
Matthias: Nem volt más választásunk. Azt terveztük, hogy Greg átjön hozzánk Németországba, amíg tart a preprodukciós szakasz, majd a fő stúdiómunka idejére mi repülünk Los Angelesbe. Azért lett volna célszerű így bonyolítani, mert Las Vegas ott van a szomszédban és azt gondoltuk, hogy összekötjük a két ügyet: lejátsszuk a koncerteket, míg a szünnapokon átugrunk Vegasból Los Angelesbe dolgozni az anyagon. A járvány persze keresztülhúzta ezt az elképzelést és így nem maradt más, mint Zoom-on keresztül, távmunkában nekiállni a lemeznek Greggel. Állandóan ott volt mellettünk egy iPad, technikailag tökéletesen működött a rendszer, zavartalan volt a kommunikáció, mégis azt éreztük, hogy ez így nem az igazi. Nekünk szükségünk van arra, hogy a producer ugyanabban az időzónában és ugyanabban a légtérben tartózkodjon, amiben mi. Amikor mi már befejeztük a napi munkát, ő még csak akkor kezdte szürcsölni az első kávéját. Mi már fáradtak voltunk az elvégzett feladatoktól, ő pedig még álmos, mert épp akkor kelt fel. Mindannyiunk számára világossá vált, hogy ez így nem hatékony és jobb, ha a saját kezünkbe vesszük az irányítást.
Rudolf, a dalszerzésre is rányomta a bélyegét a Covid?
Rudolf Schenker: Egyértelműen. Nagyon furcsa volt, hogy nem kellett időre dolgoznunk, nem volt rajtunk ilyen jellegű nyomás. Nem kellett rohanni és így teljesen stresszmentesen zajlott az egész. Az inspirációt a dalokhoz viszont egy korábbi beszélgetés adta az utolsó turné görögországi állomásán. Történt ugyanis, hogy az athéni koncertet követően elmentünk vacsorázni a Vertigo/Universal kiadó képviselőivel, megünnepelvén az újonnan kötött szerződésünket. A kiadó egyik embere, aki 10 éves kora óta Scorpions-rajongó, egyszer csak azt mondta: “srácok, ismét a régi tradíciók szerint kellene lemezt készítenetek, valami olyat, mint amilyen a Blackout volt.” Mi persze csak nevettünk, mert évtizedek óta ezt szajkózta mindenki, a magunk részéről viszont egyáltalán nem voltunk biztosak benne, hogy ez jó ötlet lenne. Aztán minden megváltozott, mert Klaust (Meine) elgondolkodtatta, amit azon a vacsorán hallott és elkezdett írni. Végül a kezembe nyomott egy halom papírt, tele dalszövegekkel, hogy nézzük meg, tudunk-e kezdeni velük valamit. Ez volt a fordulópont. Azt éreztem, hogy ezzel végre elszakadhatunk azoktól a formuláktól, amelyek meghatározták az elmúlt anyagainkat és ezáltal újra frissességet csempészhetünk a dalainkba. Mindig ugyanazon elvek szerint dolgozni ugyanis baromi unalmas, miközben a rock & rollnak pont az izgalomról kellene szólnia! Éppen Thaiföldön voltunk, Phuket szigetén, és ahogy olvasgattam egyik szöveget a másik után, úgy bújtak elő a régi időkre visszautaló zenei ötletek. Rettentő gyorsan haladtam és szinte úgy éreztem, hogy filmzenét írok Klaus szövegeihez. Összehasonlíthatatlanul izgalmasabb volt ez így számomra, mint az előző lemezeknél. Olyannyira ráálltam a dalírásra, hogy elkezdtem hazaküldözgetni az ötleteket a hangmérnökünknek, aki egyből demókká formálta őket. Később Lengyelországban Pawel (Mąciwoda) feljátszotta a basszustémákat ezekhez, így amikor beütött a pandémia, már egy rakás olyan nyersanyagunk volt, amivel kezdeni lehetett valamit. A stúdióban első dolgunk volt, hogy meghangszereltük ezeket a témákat és ebben Mikkey Dee-re is nagy szerep hárult. Egyedülálló az a dinamika, amit ő képes volt hozzátenni a dalokhoz, az egész zenekar sokkal erőteljesebbé vált a dobolásától, ami lenyűgöző!
Épp kérdezni akartam, hogy milyen volt Mikkey-vel stúdiózni? Ez volt az első lemez, ami vele készült…
Rudolf: Egészen fantasztikus élmény volt! Már az elején úgy éreztük, mintha mindig együtt játszottunk volna. Mikkey igazán tudja, mi a rock & roll és már jóval azelőtt Scorpions-rajongó volt, hogy megismerkedtünk. A munkássága a Motörheadben önmagáért beszélt, de anno King Diamondnál is maximális teljesítményt nyújtott, akárcsak Don Dokken bandájában, aki ugye szintén nagy barátja a Scorpionsnak. Lemmy halálát követően Matthias volt az, akinek eszébe jutott, hogy esetleg meg kellene keresni Mikkey-t. A régi dobosunk, James Kottak akkoriban egyre problémásabbá kezdett válni, így el kellett döntenünk, hogyan tovább. Mivel Mikkey abszolút nyitott volt az együttműködésre, lehívtuk egy próbára, hogy megbizonyosodjuk róla, valóban ő az emberünk. Ahogy beült a dobok mögé, minden megváltozott, attól kezdve nem volt kérdés, hogy ki a Scorpions dobosa.
Ami a gitárjátékot illeti, ezúttal is úgy osztottátok el a melót egymás között, ahogy általában szoktátok?
Rudolf: Ebben soha nincs változás: mivel én írom a dalok javát, az akkordmeneteket és a riffeket én határozom meg és én is játszom fel őket, míg Matthias ezekhez igazodva találja ki a saját részeit, a riffeket díszítő dallamokat és egyéb motívumokat. Az összhatást tekintve ez roppant lényeges, mert a jellegzetesen scorpionsos gitárhangzás sajátosságát pont az adja, ahogy a témáink összefonódnak.
Matthias: A demóink általában csak a főbb irányvonalakat tartalmazzák, ezáltal kiindulópontként szolgálnak. Akkor kezdenek igazán formálódni, amikor együtt nekiállunk cizellálni őket. Ilyenkor új ötletek, friss riffek is beugranak, minek következtében az is megtörténhet, hogy változtatunk az eredeti elképzelésen. Aztán jönnek a még aprólékosabb részek, az intrók és a szólók kidolgozása, valamint a szólók alatti akkordmenetek véglegesítése. Ez egy rendkívül izgalmas és szórakoztató kreatív folyamat, a mai napig élvezzük, ahogy újabb és újabb vérbeli Scorpions-témákat alakíthatunk ki…
Ha már itt tartunk, a lemezborító is klasszikus Scorpions-élményt nyújt, nem?
Rudolf: Le sem tagadhatod, hogy tetszik, nyilvánvaló, hogy ezért öltöztél pirosba! (nevet) Eredetileg úgy terveztük, hogy az a művész készíti majd a borítót, aki a Beatles Revolver albumán is dolgozott…
Matthias: Klaus Voormannról van szó, aki el is kezdte a munkát, az elképzelése azonban nem igazán tűnt meggyőzőnek, minek következtében más megoldást kellett keresnünk. Szerencsénkre a B-terv remekül működött: ahogy elkészült a borítón látható fotó a nyitott szájú, tetovált nyelvű nőről, mindannyiunknak egyszerre ugrott be a Blackout album. Ugyanakkor óvatosságra is intett a kép, ezért nyilvánvalóvá kellett tennünk, hogy a modell fején minden kétséget kizáróan női kéz látható, nehogy a feministák belelássanak a kompozícióba valamit, amitől aztán jól felháborodhatnak…
A Rock Believer turné március végén kezdődött a többszörösen elhalasztott Las Vegas-i koncertekkel és már ott feltűnt mindenkinek, hogy a Wind Of Change első két sorát átírtátok, amitől a dal új értelmet nyert és amivel egyértelmű véleményt fogalmaztatok meg az orosz-ukrán konfliktust illetően.
Matthias: Klaus jött elő az ötlettel az első Las Vegas-i buli előtt. Úgy érezte, hogy nem lenne helyes, ha kiállna a színpadra és mintha mi sem történt volna, azt énekelné, hogy “follow the Moskva, down to Gorky Park”, mert összeegyeztethetetlen lenne a ténnyel, hogy Európában háború zajlik. Ugyanakkor nem állt szándékunkban ezzel a szó szoros értelmében véleményt nyilvánítani, mivel 1988 óta rendszeresen járunk Oroszországba, ahol több ezer csodálatos orosz embert ismerünk meg ez idő alatt. Természetesen ugyanez elmondható Ukrajnáról is. Az átírt dalszöveggel kizárólag a béke feltétlen híveiként foglaltunk állást: nem fogadjuk el, ha egy hatalmas ország hatalmas hadserege csak azért ráront egy másik országra, mert az szabad akar lenni. 2022 áll a naptárban és a múlt legsötétebb időszaka kezdte kísérteni az emberiséget, amit ugyanúgy nem hagyhattunk szó nélkül, ahogy mindenki más sem, aki a háború ellen van. A saját eszközeinkkel emelünk szót az esztelen vérontás ellen, ezért énekli Klaus az új dalszöveget, ezért láthatóak hatalmas békejelek a kivetítőn a dal előadása alatt és ezért használjuk az ukrán nemzeti lobogó színeit, ahol csak tehetjük. Például éppen most készül Amerikában egy sárga-kékre festett gitár számomra, az pedig kimondottan ironikus, hogy a tavaly novemberben készített merch-cuccokon és turnéposztereken merő véletlenségből pont a sárga és kék színek dominálnak. Elképesztő volt látni a krakkói koncert alatt, hogy a közönség jó része ilyen sárga-kék logós Scorpions-pólót visel. A külső szemlélők akár azt is hihették, hogy rájátszottunk erre, miközben csupán véletlen egybeesésről volt szó, mindazonáltal egyikünk sem bánja, hogy így alakult…
https://www.the-scorpions.com/
Interjú: Danev György
Fotó: Marc Theis
(forrás és képek: Music Media Magazin)
