Interaktív, élményszínházként jellemzett jubileumi előadást álmodott meg az idén negyven esztendős István, a király nemzeti rockoperából a Zikkurat Színpadi Ügynökség, illetve Novák Péter rendező. Három színpadon, ezer négyzetméteren, jórészt fiatal tehetségekkel megvalósított vadonatúj szereposztásban, a Papp László Budapest Sportarénában, augusztus 19-én mutatják be a darabot, amelyben hatfős rockzenekar mellett százhúsz néptáncos, valamint a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa is közreműködik. A rendező koncepciója szerint „a közönség az alapkonfliktushoz hű István-Koppány megosztottságban, együttlétben egyszerre lehet részese annak az élménynek, amelynek hatására az előadás valamiféle béke szigetévé változik, és amelyre ideológiai megfontolások nélkül minden ember kíváncsi. Nem az a kérdés tehát, hogy István vagy Koppány, hanem az, hogy a közönség döntése értelmében István ÉS Koppány”.
Az István, a király elég hosszú utat járt be. 1983-tól, a Királydombtól az operáig számos változatban került színre, nemzedékek nőttek fel rajta – kezdte ismertetőjét a negyvenéves jubileumát ünnepelő darab rendezője, Novák Péter, aki azt is elárulta, hogy az akkori bemutatón, tizenhárom évesen a táncosok között szerepelve csaknem hasra esett az esőáztatta, csúszós talajon. – Negyven éve várok erre a napra, hogy negyven éves legyen az István a király. Ezt már Rosta Mária a Zikkurat Színpadi Ügynökség vezetője jelentette ki, aki ezúton mondott köszönetet a Szörényi Levente – Bródy János alkotópárosnak a több mint négy évtizedes közös munkáért és a bizalomért. Más musicalekkel összehasonlítva – fogalmazott a producer asszony – az István a király az egyik legkedveltebb, legsikeresebb és legtöbbet játszott darab akár színházi, akár televíziós viszonylatban. Novák Péter szavaira ráerősítve arra is felhívta a figyelmet, hogy a dalmű kulturális értelemben a nemzeti minimum fontos része lett. Hozzátette: ha a szerzőket a tizenéves korosztály nem is ismeri, de magát a rockoperát igen.
Rosta Mária ígérete szerint 2023. augusztus 19-én, a kétezer négyzetméteres Papp László Budapest Sportarénában az elmúlt negyven év egyik legérdekesebb rendezése lesz majd látható, hallható illetve élvezhető, ahol ezer négyzetméteres színpadon zajlik majd az előadás. A sajtótájékoztatón többek között fény derült frissen felújított nemzeti rockoperánk mindeddig gondosan titkolt szereposztására is. Eszerint István király karakterét Koltai-Nagy Balázs, Saroltot, István anyját Schell Judit, Gizellát, István feleségét Horányi Juli, Asztrik főpapot Orosz Ákos, Vacelin német lovagot pedig Kardos Horváth Janó jeleníti meg. A királypárti táborral szemben álló Koppány vezért Baricz Gergő, Rékát, Koppány lányát Herczku Ágnes, Tordát, a táltost Köteles Leander, Laborc magyar úr szerepét Borbély Richárd, míg a Sámánasszonyt Sena Dagadu, az Irie Maffia zenekar énekesnője alakítja. És persze ott a három, köpönyegforgatásban jeleskedő magyar főúr is: Sur, Solt és Bese szerepében Pallag Márton, Krisztik Csaba, valamint Andrássy Máté látható. A monstre előadás zenei élményének teljessé tételéről a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa (akik élőben, előre felvett zenei kísérettel mindjárt elő is adták a Mondd, te kit választanál? című egykori Illés-, későbbiekben a rockopera egyik jellegzetes betétdalává előlépett opuszt), továbbá százhúsz fős tánckar, valamint a zenei alapot biztosító hat fős rockzenekar gondoskodik.
A rendezői koncepcióról Novák Péter elmondta: már a kezdet-kezdetén szembesült azon filozófiai anomáliával, hogy Nagy Feró, a Beatrice frontembere és a Hobo Blues Bandben énekelő Deák Bill Gyula – akik az Ifjúsági Magazin szaklap szerint két ellentétes (csöves) tábor képviselői (sic!) – miként férhet meg békésen egyazon csapatban. – Hogy lehet, hogy egy tizenhárom éves fiatalember (nevezetesen ő maga, Novák Péter) számára ugyanolyan követendő férfi ideál a félmeztelen, vadállati energiáktól feszülő Vikidál Gyula, mint a nyurga, csángó ruhába öltözött Pelsőczy László, akinek ráadásul nagyon szép hangja van, és akit Varga Miklósnak hívnak? – tette fel a humorral átszőtt kérdést az eredeti mű egykori koreográfusa, Novák „Tata” Ferenc fia. A rendezőt ugyanakkor az is elgondolkodtatta, miként lehetséges, hogy az István, a király darabja évről-évre valamiféle béke szigetévé változik, amelyre ideológiai megfontolások nélkül minden ember kíváncsi, majd másfél óra múltán könnyes szemekkel tér haza az előadásról?
E szociológiai felismerések inspirálták arra, hogy a jegyvásárló közönségre bízva eleve István-, illetve Koppány táborra osztják a nézőteret. A heti, napi, sőt óránkénti mérésekből kiderült, bár nem erre számítottak, az emberek egyenlő arányban vették mindkét „oldal” jegyeit. Érdeklődésben tehát nem volt hiány, az esti előadásra már április hónapban elkelt minden jegy. – Rendezői koncepciónk szerint – folytatta Novák – ennek a negyvenedik jubileumi előadásnak a főszereplője maga a közönség. Kifejtette: olyan előadástípusban gondolkodtak, amelyre az élményszínház megjelölés illik leginkább. A közönség tehát az alapkonfliktushoz hűen az István-Koppány megosztottságban, együttlétben egyszerre lehet részese annak az élménynek, amelyet rendezője ’83 óta őriz magában.
A sajtótájékoztató helyszínén az érdeklődők megtekinthették a Novák Péter által megálmodott háromosztatú színpad makettjét, amelyen a darab játszódik. Ilyen módon élesen elkülönül egymástól az István-, valamint a Koppány színpad, illetve a kettő között elhelyezkedő úgynevezett „szakrális tér”: itt történik az esketés, a temetés, a keresztelés, a felnégyelés, majd végén a koronázás rituáléja. Novák elmondása szerint a százhúsz néptáncos szerepeltetése nyilvánvaló tisztelgés a ’83-as bemutató, valamint édesapja előtt, akinek e műfajteremtő kezdeményezés köszönhető. Novák Tata elévülhetetlen érdeme ugyanis, hogy – akár a szerzők a dalok megszerkesztésében, hangszerelésében – legalizálta a néptánchoz, népzenéhez való viszonyunkat.
Az interaktív előadás fontos része, hogy az előadók közös éneklésre sarkallják a közönséget, a néptáncosok pedig a hetvenes évekbeli táncház mozgalmak legszebb pillanatait idézve, alkalmanként a nézők között lejtik táncukat. – Mi az oka a másfél órás „közönségnevelésnek”? Hová vezet ez az út? – hangzott el az újabb kérdés Nováktól, mindjárt meg is adva a választ egy szemléletes példán keresztül: – A Himnusz egy verbunkos, a magyar néplélek egyik legkifejezőbb tánctípusa, amelynek a szövege nem átok, hanem áldás. E pillanatokra el kell hinnünk, hogy a bennünk megtalálható és meghatározó kettősség egy adomány. Nem az a kérdés tehát, hogy István vagy Koppány, hanem az, hogy a közönség döntése értelmében István ÉS Koppány. – Véleményem szerint e kétpólusosság olyan egyedülálló energiaforrás, amelyre valóban büszkék lehetnénk – hangsúlyozta Novák Péter, hozzátéve, itt az ideje, hogy ezt megértessük magunkkal. Reméli továbbá, hogy ehhez a gondolatmenethez az új bemutató is hozzájárul majd valamelyest, „hiszen nem csinálunk olyan előadást, amelyben nincs fenntartható üzenet”. – Itt van egy felnövekvő generáció – magyarázta: – Amikor kisgyerekek azzal szembesítenek bennünket, hogy „választani kell!” és, hogy „segítsetek!”, szerintem hívó szó annak a felnőtt generációnak a számára, amely most éppen mi vagyunk és csináljuk ezt az országot, ezt a kontinenst, a világot, a világegyetemet, és sorolhatnám. Az István, a királyt történelmi darabnak nevezzük, holott kritikus darab; ha van mítosz, akkor van kultusz. És ez egy negyvenéves kultusz. Ezt fogjuk most megünnepelni – zárta gondolatait Novák Péter.
Az István, a király az első magyar rockoperaként a városligeti Királydombon debütált 1983 augusztusában (hat előadással). Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámáját Szörényi Levente zenésítette meg, a szövegeket Bródy János írta. Az István – Koppány alapkonfliktusra épülő darab a szerzőkkel készült interjú szerint az ’56-os mártír miniszterelnök Nagy Imre, illetve az akkor regnáló MSZMP-s pártfőtitkár Kádár János párharcát hivatott szimbolizálni. A rockopera frenetikus, minden képzeletet felülmúló sikere a politikai hatalmat is meglepte, igaz, a bemutató az évtized elejére már enyhülő politikai környezetben zajlott. Miképpen az is igaz, hogy Nemeskürty István írónak, a „tanár úrnak” elévülhetetlen érdemei fűződnek a dalmű bemutatásnak engedélyeztetéséhez.
A királydombi előadásról Koltay Gábor filmet forgatott (a rockopera eleve ezzel a szándékkal íródott), amelyet az országos mozik műsorra tűztek. 1984-től a Nemzeti Színház falai között folytatódott az örök testvérharc, 1989-ig összesen 224 előadást ért meg.
1990. szeptember 15-én az Illés „rendszerváltó” koncertet adott a Népstadionban, ahol a legendás csapat ünnepelése mellett hetvenezer néző tombolta végig az előadás első részét kitöltő István, a király rockopera zeneileg modernizált hangszerelésű dallamait is. 1992-ben a Sevillai Világkiállításon drukkolt a nemzetközözi közönség Koppány vezérnek, Esztergom (2002) és Csíksomlyó (2003) után pedig a huszonöt éves jubileum következett a Budapest Arénában (2008) – a címszerepben immár a Társulat győztes Feke Pállal.
A harmincadik évfordulóra Szegeden, az Arénában került sor 2013-ban. A darabot Alföldi Róbert gondolta újra – finoman szólva is – meghökkentő módon. A cím István, a király helyett: IK 3.0. Okulásként és elrettentésként akkori kritikámból idéznék:
… „A kritikák vissza-visszatérő eleme a mű modernizálása, vajon mennyire lehet aktualizálni, az újkor történelmébe helyezni az államalapítás-korabeli darabot. Elsősorban ez osztotta meg a közvéleményt. Amelyet persze sejteni lehetett Alföldi Róbert eddigi munkáinak referenciájából – e tekintetben nem érhetett nagy meglepetés bennünket. Már a munkacím is árulkodó: IK 3.0. Örülhetünk, hogy a laptop, táblagép és az okos mobiltelefon nem került elő kommunikációs eszközként – mondjuk Koppány és Torda között…
Az előadást létrehozók és prominenseik elégedettek, hiszen a harminc évvel korábbi bemutatót is vehemens viták követték. Én azonban nem vonnék párhuzamot a két polémiafolyam között… Számomra az üzenet, a cél nyilvánvaló, amelynek eléréséhez a rendező az eszközökben sem válogat. Mindenestre kíváncsi volnék, vajon Csíksomlyón, a sokszázezres tömeg miként vélekedne erről… Ez egyfajta mérce lehet mindannyiunk számára.
Inkább a zenei részről beszélnék, ezt sokkal fontosabbnak tartom (hiszen nemzeti rockoperánkról van szó). A szereposztás egyértelműen tönkre tette, a nulladik szintre degradálta ezt a fontos zenedrámát. Ha radikálisan akarnék fogalmazni: zenei-művészeti értelemben vett hazaárulásnak titulálnám a darabot. Ugyanis zeneileg (figyelem: nem prózailag!) tehetségtelen, rossz orgánumú, jellegtelen hangú színészekkel elénekeltetni a himnikus tételeket, hol felgyorsítva a tempót, hol hamisan intonálva (vagy mindkettő egyszerre) – nos, ez kimeríti az előbb említett kategória fogalmát. Ez alól Feke Pál és Tompos Kátya lehet(ne) üdítő kivétel. Az eredeti műben az énekhangok már önmagukban is kifejezték a mondanivalót, pontos határvonalat húzva a „jó" és a „rossz" közé. Még szövegértelmezésre sem volt igazán szükség. Mindezt briliáns szereposztással valósította meg akkoriban Koltay Gábor. Amit Alföldi Róbert rendezéséről – sajnos – aligha mondhatunk el. Gondoljunk csak a rockopera harminc éves sikerszériájára: határainkon innen és túl (ebbe még Sevilla is beletartozik), mindenütt ezrekre menő ünneplő tömeg, csillogó szemek, könnyes arcok kísérték az előadás minden mozzanatát.
Egy megnyilatkozást – közvetve – azért hallhattunk a rendezőtől: „a rárakódott pátoszt mindenképp le kell takarítani a műről!” Sikerült.
Igen, sikerült másodosztályú musical szintjére zülleszteni az egyébként eredendően magasztos hangvételű és harminc év alatt méltó rangra emelkedett eredeti darabot”.
A rockopera azóta ismét eljutott a Városligetbe (2015), három évvel később Miskolcra, a Bartók plusz Operafesztiválra valamint a Bajai Szabadtéri Színpadra, bemutatták a Budapesti Operettszínházban, legutóbb, 2020-21-ben a Magyar Állami Operaház Erkel Színháza tűzte műsorára szimfonikus operaváltozatban.
Nos, 2023. augusztus 19-én ismét István, a király, mégpedig a fentebb ismertetett Novák Péter féle koncepcióval. A sajtótájékoztatón elhangzottak, videón bemutatott részletek alapján előlegezzük meg a bizalmat a rendezőnek és stábjának: ezúttal a darab szellemiségéhez, küldetéséhez méltó rendezés és előadás vár bennünket a Papp László Budapest Sportarénában!
Hegedűs István
(forrás és képek: Music Media Magazin)
