| csodobass.blog.hu | Zenei hírek | Koncertek | Fesztiválok | Zenekarok | Galériák | Lemezajánló | Klip | 100% Rock |

csodobass music

Tóth Attilával és Hornyák Péterrel megy tovább a Mobilmánia

2024. február 28. - csodobass music

Megújult tagsággal vág neki a 2024-es koncertszezonnak a Mobilmánia. A zenekarban új énekes és dobos játszik.

0227mob.jpg

Még januárban jelentette be a Mobilmánia, hogy Hornyák Péter (ex-Ossian) lett az év elején kilépett Donászy Tibor utódja a dobok mögött. Péter élő bemutatkozása már meg is történt február 17-én a kaposvári K-Központban: ez egyben Gamsz Árpád énekes búcsúkoncertje is volt, aki hét év után külföldre költözés miatt távozik a csapatból. Helyére a Pokolgépből nemrég távozott Tóth Attila került, akit március 17-én, a MOM Kultban lehet majd látni a Mobilmániával: itt egy szimfonikus rockest keretén belül a Vasas Művészegyüttes, Vass Lajos Szimfonikus Zenekara közreműködésével ad koncertet.

„Árpival nagyon jól tudtunk együttműködni hét évig, sokat értünk el együtt, annak ellenére is, hogy – mivel vidéken élt – a tőlünk való távolsága időnként problémát jelentett neki – mondja Zeffer András billentyűs/zenekarvezető. – Most viszont úgy fordult az élete, hogy teljes mértékben a civil munkájára koncentrál majd, külföldre költözik, így a Mobilmániát nem tudja folytatni. Nincs köztünk sem emberi, sem zenei nézeteltérés, a kaposvári buli után sírva borultunk egymás nyakába, és attól sem zárkózunk el, hogy a jövőben még dolgozzunk együtt. Attilát pedig szó szerint a Jóisten küldte... ültem otthon az íróasztal előtt, kezembe temetett arccal, és szinte hangosan kérdeztem, hogy te jóisten, mit tegyek? És most itt van ő, a Jézus Krisztus Szupersztárból: ennél szerencsésebb ajánlatot nem is kaphattam volna! Attilát egyébként nem a Pokolgépből hívtam, csábítottam el, hanem már szabad énekesként, Szijártó Zsolti ajánlásával kerestem meg. Előtte több énekest is meghallgattam, de ő lett nálam a befutó. Átbeszéltük az egészségügyi állapotát is, mert a kilépésekor említett okra először azt hittem, hogy egy akut, jelenlegi problémáról van szó. De egyszerűen az történt, hogy a metálénekléssel járó idegi és fizikai megterhelést nem bírta már tovább a stroke utáni felépülése után, hiszen ő egyedül volt frontember a zenekarban, koncertenként másfél-két órán keresztül. Több pihenésre, regenerálódásra lett volna szüksége, az orvosa is azt javasolta, hogy ezt a megterhelést szüntesse meg, így elváltak útjaik a zenekarral. A Mobilmániában viszont rajta kívül még hárman is énekelünk, így sokkal kevesebb teher lesz a vállán, ezért vállalta el. Rövidesen kezdjük is az új lemez írását, ami már az ő hangjával fog megjelenni, és ezt szeretnénk még idén ki is adni."

A dobosposzton szintén baráti váltás történt. „Tipcsivel harmincnégy évig voltunk együtt barátságban, jóban-rosszban, tehát bármi is volt az ő döntésének hátterében, ezt a közös közel három és fél évtized miatt nekem, mint zenekarvezetőnek és barátnak el kellett fogadnom. Én senkivel nem szoktam vitatkozni, ha valaki úgy érzi a Mobilmániában, hogy mennie kell, az ajtó kifelé is nyitva áll. Ő úgy döntött, hogy mást szeretne csinálni, elfogadtuk. Petivel hosszú évek óta baráti a kapcsolatom, nekem az Ossianban nagyon tetszett a játéka. Amikor Tipcsi bejelentette a távozását, felhívtam Petit, hogy szerintem eljött az idő, hogy együtt dolgozzunk. Úgy érzem, hogy az ő csatlakozásával csak erősödni fogunk."

Részletek a március 17-ei koncertről itt.

(forrás és képek: Shock magazin)

A bejegyzés trackback címe:

https://csodobass.blog.hu/api/trackback/id/tr6118341095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása