Öt különböző zenei világból (blues, dzsessz, rock, táncdal, klasszikus zene) érkező zenész, nevezetesen Baronits Zsolt és Ráduly Mihály szaxofonosok, Pataki László billentyűs hangszeres, Orszáczky „Jackie” Miklós basszusgitáros-énekes, valamint Veszelinov András dobos létrehozott egy egészen különleges, közös zenei nyelvet, gondolkodást, amely remekül működött. Így alakult meg, vagy inkább át 1970 elején a „klasszikusnak” is nevezett Syrius együttes, amelynek zenéje, társadalmi hatása túlmutat az időközben felnövekedett generációkon. Wagner Sára kultúrakutató újságíró, PhD-hallgató úgy lett gyermekként a zenekar rajongója, később kutatója, hogy élőben soha nem láthatta-hallhatta az emblematikus formációt. 

Fél évszázada adták át a Sydney-i Operaház meglehetősen extravagáns épületét. Bizonyos információk szerint az épp Ausztráliában turnézó, fajsúlyos muzsikát játszó Syrius együttes kapott felkérést az ünnepélyes megnyitóra egy huszonöt-harminc perces tánc szvit megírásával, illetve annak élő bemutatásával. Az 1973. október 20-i átadáson azonban Beethoven IX. szimfóniája csendült fel. Mit tudhatunk az okokról?

Nem egészen így történt; a téves információk egyébként nem szokatlanok a Syriusról szóló kudarcos történetek többségénél. 1972 és 1973 között Peter Sculthorpe ausztrál zeneszerző a Rites of Passage című művén dolgozott, amelyet egyesek operának tekintenek, mások zenés-színházi műnek. Nem készült el időben, ám, ha éppen nem csúszik el, akkor sem biztos, hogy bemutatják. Az első opera Prokofjev Háború és békéje volt, amelyet még a hivatalos megnyitó előtt színre vittek a Sydney-i Operaházban. Sculthorpe művét végül 1974-ben tűzte műsorára az intézmény.

A Syrius több alkalommal játszotta Sculthorpe Love 201 című ballettjét, így az Aquarius egyetemi fesztiválon, valamint Canberrában, ahol az újságcikkek szerint is komoly sikert aratott. Ezt a fesztivált „Woodstock ausztrál fiának” is nevezték akkoriban, háborúellenességet és alternatív életstílust hirdetett.

A Syrius klasszikus felállásának jelentősége, annak ellenére, hogy mindössze három esztendeig létezett, jóval túlmutatott e rövid időszakon. Mivel tűnt ki a korszak más zenei előadói közül, minek köszönhető a szinte példanélküli gyors, felfelé ívelő pálya?

Hogy megérthessük a Syrius jelentőségét, valamint azt, hogy miért van a zenéjüknek mai napig erős hatása, kulturális-társadalmi jelenségként érdemes megközelíteni. És ezt nem csupán a nosztalgia mondatja velem. A zene aktualitását saját tapasztalataimmal is alátámaszthatom, hiszen élőben sajnos nem hallhattam a zenekart.

A Syrius azért tűnt és tűnik ki a sorból, mert itthon elsőként játszott progresszív rockot, rockjazzt, amely stílusok komoly hangszertudást és kreativitást kívánnak meg ‒ és persze egy dzsesszzenészt is, Ráduly Mihályt. (Kitérőként megemlíteném, hogy a fúzió Észak-Amerikában Miles Davisszel indult el a hetvenes évek elején, ennek méltó magyar párhuzama a Syrius és a Rákfogó munkássága. Utóbbi zenekarban játszott a Syrius két tagja is, Orszáczky és Ráduly.)

A zenekar különlegességét kiemeli, hogy megjelent a szaxofon és a fuvola, amely ekkor még nem volt jellegzetesnek mondható az államszocialista populáris zene színterén. Ám az sem elhanyagolható tény, hogy közel egy évet töltöttek Ausztráliában, ahol számos hatás érte őket, vagy, hogy ott vehették fel egyetlen nagylemezüket, amely már a nyugati stúdiókörülmények miatt is egyedi. (Mindemellett érdemes megemlíteni, hogy más zenekar is vett fel Nyugaton lemezt, mint például az Omega vagy az LGT). Mindenesetre a zenekar „hibrid” stílusa, az akkor egyéninek számító hangszerapparátus és az improvizáció önmagában elég ahhoz, hogy a Syriust különlegesnek tartsuk. És akkor még Orszáczky karizmatikus személyiségéről, Ráduly magával ragadó, egészen átszellemült előadásmódjáról nem is beszéltünk.

Beszélhetünk viszont sorsszerű találkozásról?

Ráduly Mihály gondolatait tudnám idézni, miszerint öt különböző zenei világból ‒ a blues, a dzsessz, a rock, a táncdal és a klasszikus zene ‒ érkező zenész létrehozott egy egészen különleges, közös zenei nyelvet és gondolkodást, ami azért volt lehetséges, mert tökéletes összhangban működtek. Ennek az összeérésnek fontos része volt Baronits Zsolt menedzseri képessége és tánczenei múltja is, szakmai kapcsolatait vélhetően már az előző felállásokkal megalapozta. Szerintem ez részben választ ad arra is, miért jutott el a Syrius három év alatt oda, ahova. Ahogy az a szerencse is, hogy egy Ausztráliából érkező srác, Charles Fisher felfigyelt a zenekarra és kivitte őket Ausztráliába.

Mit gondolsz arról, ha az akkori kultúrhatalom netán több figyelmet fordít a zenekarra, vagyis a hírhedt „három T” közül a középső „tűrtből” a „támogatott” kategória jut nekik osztályrészül, vajon megszülethetett volna az első, vasfüggöny mögötti magyar világsztár formáció?

Nem a világsztárságot tartom fontosnak a zenekar esetében, és szerintem nem is vágytak volna rá. Valójában nem lehet tudni, az esetben mi történt volna velük. Ráduly Mihály kiment Amerikába, mégis abbahagyta a zenélést, pedig nem akármilyen formációkban játszott, és nem akármilyen zenészek érdeklődtek utána, illetőleg akartak vele együtt dolgozni. Orszáczky pedig komoly sikereket ért el Ausztráliában.

Ráadásul, ahogy azt már máshol is elmondtam, a progresszív rock és a fúzió aranykora nem tartott sokáig, nem biztos, hogy lett volna piaci kereslet erre a zenére; mindemellett a nyugati zenekarok mellett nehéz lett volna érvényesülni. Lehet találgatni, hogy egyáltalán együtt maradt volna-e a zenekar, vagy éppen stílust váltott volna? A vasfüggönynek és a Kádár-rendszernek természetesen megvoltak a maga sajátosságai és hatásai, ám nem biztos, hogy sokkal könnyebb a kapitalista zenei piac által diktált szabályok között eligazodni, ráadásul úgy, hogy közben a zene eredeti, a zenész pedig önazonos is maradjon. A Syrius együttes a saját „történelmi” kontextusában tudott olyan lenni, amilyen, és tudott úgy szólni, ahogy. Szerintem a Syrius pályafutása egyáltalán nem kudarctörténet.

Mi az, ami megfoghat egy több generációval fiatalabb lányt a Syrius zenéjében? Mi több, óriási energiákat mozgósítva kutatja a zenekar történetének ezen „klasszikusnak” is nevezett időszakát, olyannyira, hogy doktori disszertációját is ebből írja.

Ezen a zenén nőttem fel. Számomra a Syrius az érték viszonyítási pontja és az identitásom része, ahogy apukám számára is az. Annyira megfogott az a fajta elköteleződés, ahogy viszonyul ehhez a zenéhez, Ráduly és Orszáczky személyéhez és zeneiségéhez, hogy nem hagyott nyugodni ez a jelenség.

Azt sem tartom a Syriustól függetlennek, hogy édesapám, Wagner László szervezőként a legkülönlegesebb magyar zenészeket hívja el évről évre Gödre, ahol nagyon gazdag zenei mozgalmat épített ki. Ez pedig a Gödi Jazz Napok című rendezvény, amelynek a Borbély Polygon, a Dresch Quartet vagy éppen a Syrius Legacy éppúgy része, mint Klukon Edit és Ránki Dezső vagy Fejérvári Zoltán.

Apu kicsi gyermekkorom óta sokat mesélt arról, mi történt a hetvenes években, milyen élményeket köszönhet a Syrius-koncerteknek. Nagyon megszerettem a zenekart, és nagyon érdekelt, mi lehet az oka annak, hogy valaminek ilyen mély hatása van. Erre próbálok választ adni a disszertációban, amit hamarosan befejezek. Bár a kutatás kimeríthetetlen, számos témához kapcsolódik. Így például a hatvanas évek végi diákmozgalmakhoz és nyugati ifjúsági kultúrákhoz, azoknak az itthoni lecsapódásához, az underground kultúra és az ellenkultúra meghatározásának képlékenységéhez, a progresszív rock és a fúzió stílusainak történetéhez, az államszocialista hanglemezipar működéséhez. De az is érdekes, hogy Ausztráliában ugyanezen időszakban mit neveztek ellenkultúrának és undergroundnak, milyen nyilvánosság épült fel köré, és hogy ebben a hálózatban milyen helyet töltött be a Syrius.

Létezik- e valamilyen terved, elképzelésed, lehetőséged arra nézve, miként lehetséges a továbbiakban dokumentálni, átmenteni az utókornak a klasszikus Syrius történetét?

Kezdem előbb a bosszantóbb résszel, hogy a beszélgetés ne azzal záruljon. Sajnos számos olyan dokumentumról tudok, amely nem hozzáférhető, és úgy tűnik, az őrzőnek sajnos nem célja, hogy e kincseket megossza a nyilvánossággal. Ugyanakkor – szerencsére – olyan mennyiségű anyag áll már rendelkezésre a Syriusról, hogy nem is tudnám mindet felsorolni.

A legfrissebb információ, hogy az egyik kereskedelmi televíziós csatornán a közeljövőben csaknem félórás műsort sugároznak a zenekarról, amely nagyon lelkiismeretes alkotói-szerkesztői munka gyümölcse. Amit még kiemelnék, és az átmentés nagyon fontos részének tartom, az a Syrius Legacy zenekar tevékenysége. Ebben a formációban kiváló dzsessz- és rockmuzsikusok játszanak, ajánlom mindenki figyelmébe! Két lemezt is kiadtak, érdemes meghallgatni. A disszertáció is voltaképp a megőrzést szolgálja, remélem, hogy előbb-utóbb könyv formájában is napvilágot lát. Legjobb volna angol nyelven.

Több külföldi konferencián is tartottam előadást a zenekarról, de egy a fúziós zenéről szóló európai tanulmánykötetben angolul is írtam róluk, ezzel is elősegítve a Syrius történetének népszerűsítését. Évek alatt rengeteg dokumentumot gyűjtöttem össze, remélem, ezek lassacskán mindenki számára elérhetőek lesznek!

A Syrius 1970‒1973 elnevezésű Facebook-oldalon az évek során számos információt osztottam meg, ennél azonban nyilván méltóbb helyet kell majd találni. Ezt az oldalt azért is tartom fontosnak, mert a követők rengeteg élményt, emléket osztanak meg komment formájában.

Hegedűs István

(forrás és képek: Music Media Magazin)