Augusztus 23-án jelent meg az Epica énekesnője, Simone Simons első szólóalbuma, a Vermillion, ezzel együtt pedig a Cradle To The Grave című dal klipje is debütált, amelyben az Arch Enemy-ből ismert Alissa White-Gluz működik közre.
Simone és alkotótársa, Arjen Lucassen (Ayreon) így nyilatkoztak az Alissa-val készült dalról: "a Cradle To The Grave egy egyetemes élményről szól, amit mindannyian átélünk, miközben szembenézünk az élet napos- és árnyoldalával, és próbálunk értelmet találni ebben az egészben. A dal abból a felvetésből indul ki, hogy az emberi lét sok küzdelmet és elszántságot követel, és bár minden erőnkkel azon vagyunk, hogy alkossunk és elérjük a céljainkat, el kell fogadnunk, hogy az élet rövid, véges és sokszor bizony kegyetlen is."