| csodobass.blog.hu | Zenei hírek | Koncertek | Fesztiválok | Zenekarok | Galériák | Lemezajánló | Klip | 100% Rock |

csodobass music

Megjelent a P. Mobil - Csoda Történt! című lemezének újrakiadása

2024. december 01. - csodobass music

Teljeskörű újrakiadást kapott a P. Mobil - Csoda Történt! c. lemeze a GrundRecords gondozásában. Az eredeti megjelenés óta eltelt 7 év, ami elegendő idő arra, hogy kellő távolságból értékelhessük és ítéljük meg a maradandóságát.

p_mobil_2017.jpg

A “Csoda történt!” a P. Mobil 2017-ben megjelent, nyolcadik stúdiólemeze. Először a Várkert Bazárban, a Mini együttessel közösen tartott koncerten vehette kézbe a közönség. Csaknem két és fél évvel a megjelenés előtt Schuszter Lóránt “Csoda történt” címmel írta le a közösségi médiában az első műtétjén történteket, hogy a fellépő szívritmuszavart a gyorsan bekapcsolt P. Mobil muzsika – és persze némi gyógyszer – hogyan oldotta meg egycsapásra. Az album a 60-as évek rövidebb játékidejét idézi és több, azóta klasszikussá érett darabot adott a P. Mobil életműbe, a lemez pedig úgy újult meg, hogy semmit sem veszített eredeti hangulatából, és nem csorbultak, sokkal inkább erősödtek sokéves erényei. A dalok döntő többségét Szebelédi Zsolt jegyzi, Sárvári Vilmos és Tarnai Dániel egy-egy dala mellett. Talán ezért is lett atipikus, mégis tipikus P. Mobil kiadvány. A hanganyagot Rozgonyi Péter újította fel. Az újrakiadás bónusza a korszak egyetlen új tétele, mely szintén egy vers megzenésítése, ami a "Veletek" című kislemezen jelent meg még 2018-ban. Sík Sándor "Az andocsi Máriához" című versét bluesba ültették, hihetetlen megerősítő mélységet adva a soroknak. Ahogy a “Farkasok völgye: Kárpát-medence” esetében, ezúttal is Havancsák Gyula grafikusművész értelmezte újra a borítót, Jankovics Marcell stílusát idézve.

A kiadvány megjelent CD-n, fekete bakeliten és korlátozott példányszámban kék vinylen is. Az impozáns vinyl verziót 12 oldalas, nagyméretű képekkel teli füzet teszi teljessé.

p_mobil_csoda_tortent.jpg

(forrás és képek: Rockbook magazin)

A bejegyzés trackback címe:

https://csodobass.blog.hu/api/trackback/id/tr4618742140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása