Február 21-én jelenik meg piros-fekete vinylen a Slayer 'Black Spirits - Live' című koncertlemeze, amely a banda egyik 1995-ös fellépésének anyagát tartalmazza.
A Slayer öt évvel a búcsúturné után idén szeptemberben újra színpadra lépett, most pedig egy különlegességgel is kedveskedett a zenekar a rajongóknak, ugyanis összeállítottak egy Slaytanic Verses nevű digitális múzeumot.
Évek óta lehetett arról hallani, hogy Kerry King egy új zenei projekt beindítására készül a Slayer után, és úgy tűnik, már tényleg nem kell sokat várnunk erre, ugyanis a jelek szerint a gitáros jövőre jelentkezik valamivel.
A Rufus Publications kiadásában jelenik meg a Portraits Of Slayer című fotóalbum, amely 240 oldalon és korábban sehol sem látott képeken keresztül mutatja be a nagy hatású thrash metal zenekar történetét.
2019. november 30-án adta utolsó koncertjét a Slayer, amellyel lezárult a banda 38 éves története. A zenekar gitárosa a Metal Hammer-nek elmondta, hogy dühös volt, amikor szóba került a visszavonulás ötlete és úgy érzi, hogy még folythatták volna.
A Slayer utolsó magyarországi koncertjén készült képek zeneforum.hu Máté Évitől. www.photographic.hu
Évi további képei a koncertről itt: Slayer, Köszönjük!