Május 29-én alighanem az év egyik legjobban várt rockbulijára kerül sor Budapesten az MVM Dome-ban, ahol a Def Leppard és a Mötley Crüe közösen ad koncertet. A fergetegesnek ígérkező eseményre a tavaly The Stadium Tour néven indult, majd The World Tour-ra átkeresztelt gigaturné keretében fog sor kerülni, ami a két sztárcsapat turnézási szokásait ismerve soha vissza nem térő lehetőség a magyar hívek számára. A Billboard statisztikái szerint a koncertsorozat 173,4 millió dolláros bevételével tavaly a nyolcadik legsikeresebb turnénak bizonyult az Egyesült Államokban, Joe Elliott-ék és Nikki Sixx-ék összesen 1,3 millió rajongónak szereztek örömet harmincöt koncerten. Az időközben világkörüli méretűre hizlalt bődületes diadalmenet az év első hónapjaiban leigázta Dél-Amerikát is, míg az európai hódítást májusban kezdi a két korszakalkotó banda. A május 19-én egy Drastic Symphonies című különleges kiadvánnyal is jelentkező Def Leppardból Phil Collen gitáros adott exkluzív helyzetjelentést magazinunknak.
A közepén vagytok a Mötley Crüe-vel közös grandiózus világkörüli stadionturnénak. Annyi év után is lehetséges még élvezni ezt az életmódot?
Ha másképp lenne, nem csinálnánk, nekem elhiheted. Őszintén mondom, hogy ez életünk egyik legjobb turnéja és ebben az is szerepet játszik, hogy ilyen őrületes távolságokat teszünk meg. Egy hatalmas 787-es Dreamliner repülővel utazunk egyik helyszínről a másikra, csodálatos helyekre jutunk el és mindenhol szenvedélyes rajongótárbor vár ránk. Van ennél rosszabb munka is, biztos vagyok benne! (nevet) A turné dél-amerikai felvonásának keretében például számos érdekes részét fedeztünk fel a világnak. Most először jártunk Peru fővárosában, Limában, ami elképesztő hely, egyik reggel még az óceánban is úsztam egy jót. Aztán pár nappal később már Brazíliában, Sao Paulóban játszottunk, ami szintén nagyon különleges: eleve állati jó a kávéjuk, a város pedig tele van színesre festett falakkal, amelyek messziről graffitinek tűnnek, de ha közelebbről szemügyre veszed őket, akkor láthatod, hogy valódi műalkotások. Az egyikhez le is mentünk fotózkodni Joe-val és Rick Allennel, a Mötleyből pedig velünk tartott Nikki Sixx, Tommy Lee és John 5. Ezek az egzotikus helyszínek és izgalmas momentumok mind hozzájárulnak, hogy ne veszítsük el az érdeklődésünket a turnézás iránt. Sok mindent láttunk már, de még nekünk is lehet újat mutatni, manapság pedig még jobban élvezzük ezt az életformát, mint valaha!
A turné tavalyi és idei szakaszai között látsz különbségeket?
Látok, és nem is keveset. Az Egyesült Államokban ugyanis valami nagyon megváltozott a Covid óta. Járod a nagy metropoliszokat és azt tapasztalod, hogy már egyik sem a régi, sajnos valami végleg elveszett belőlük. Ezzel szemben Dél-Amerika homlokegyenest más világ és egészen új impulzusokat adott számunkra, élmény volt megtapasztalni az ottani kultúra sajátosságait. Már egy hónapja véget ért az a kör, de még mindig érezzük az ottani élet hatását. Hogy más ne mondjak, most is éppen azt a kokacserjéből készített teát kortyolgatom, amit Kolumbiából hoztam! (nevet)
Hogy fest egy átlagos nap, amikor turnén vagytok?
Tulajdonképpen teljes életet élünk ilyenkor is. Általában korán kelünk, reggeli után pedig elmegyünk és sétálunk egy nagyot. Amikor visszaérünk a hotelbe, mindenki lemegy az edzőterembe. Saját személyi trénerünk van, Jake, aki mindenkivel külön foglalkozik. Én 10-kor kezdek, Vivian 11-kor, Sav valamivel később, és így tovább. Ezzel megalapozunk egy energikus napot, a lendület pedig az aktív kikapcsolódással töltött délutánon át kitart egészen estig. Fontosnak tartjuk, hogy egy tartalmas napot követően, jókedvűen lépjünk színpadra, az előadás alatt így tudjuk kihozni magunkból a legtöbbet.
Sokat segít, hogy aktívan sportolsz?
Rengeteget! A folyamatos edzésnek köszönhetem, hogy soha nem fáj semmim és mindig tele vagyok energiával. Baromi jó azt érezni, hogy a testem úgy működik, ahogy kell, ez pedig a mentális egészségemre is jó hatással van.
Tavaly még ti is izoláltátok magatokat a turnén a Covid miatt, de mi a helyzet most?
Már nem zárjuk el magunkat a külvilágtól. Az utóbbi időben kétszer fertőződtem meg a vírussal, mégpedig úgy, hogy négy oltást kaptam. Mielőtt beindult a turné, volt egy főpróbának szánt bemelegítő bulink Atlantic City-ben. Két nappal később elkezdett folyni az orrom, majd jött némi köhögés. A második alkalom pedig közvetlenül a dél-amerikai kör előtt volt, akkor Viviannel egyszerre kaptuk el. Persze a többiek sem kerülhették el, előbb vagy utóbb mindenki átesett rajta, de igyekeztünk úgy kezelni ezeket a helyzeteket, hogy ne kelljen lemondani egy koncertet sem. Aki elkapta, az karanténba vonult, maszkot viselt és csak a koncert idejére jött ki az elkülönített szobájából. Ez megtörtént párszor, de szerencsére egyikünk sem volt igazán rosszul, hiszen be vagyunk oltva és sokat gyengült a vírus az évek során.
A turné európai felvonása hamarosan indul, méghozzá pikáns módon pont Sheffieldben…
Így igaz, és ennek megfelelő izgalommal készülünk rá! Noha én londoni vagyok, a zenekar hazai pályája egyértelműen Sheffield: innen indult minden, a történelmünk ide köt minket, ezért kiemelten fontos állomása a turnénak. Annál is inkább, mert ezúttal a Bramall Lane-en léphetünk fel. Habár adtunk már korábban is stadionbulit Sheffieldben, a Bramall Lane Joe csapatának, a Sheffield Unitednek az otthona. Képzelheted, milyen jelentősége van ennek a koncertnek Joe szempontjából: megveszekedett United-drukker, aki egyetlen meccset sem hagyna ki, szóval apait-anyait bele fog adni, hogy örömet szerezzen a szülővárosának és ez csodálatos dolog!
Május 29-én Budapestre ér a turné. Eddig egyetlen alkalommal, 1996-ban játszottatok itt, a Slang album lemezbemutató turnéja keretében. Vannak emlékeid a városról?
Természetesen! Budapest egyike Európa legnagyszerűbb városainak! Óriási rajongója vagyok az európai építészetnek, Budapesten pedig rendesen akad látnivaló ebből a szempontból. Imádom, ha turistaként feltérképezhetem az ilyen helyeket, ha belekóstolhatok a helyi kultúrába és fotózhatom az épületeket meg a régi pályaudvarokat. Sajnos legutóbb, amikor ott jártunk, nem sikerült annyi időt tölteni ezzel, amennyit szerettem volna, éppen ezért most nagyon várom, hogy alaposabban bejárjam Budapestet és még több fénykép készítésére nyíljon lehetőségem!
Ami a turnés felszerelésedet illeti, hány gitárral vágtál neki ennek a monstre körútnak?
Tíz gitár van nálam. Igazság szerint egyetlen hangszerrel is meg tudnám oldani a koncerteket, de van egy csodálatos kollekcióm egyedi Jackson gitárokból és nagyon szeretem váltogatni őket, mert annyira jól néznek ki a színpadon! (nevet) A hangszedőket éppen mostanában cseréltem ki DiMarzio X2N típusra bennük, mert ez az egyik legerőteljesebb pickup és döbbenetesen energikussá varázsolja a hangzásomat! A húrláb és a tremoló tekintetében az FU Tone titánból készített alkatrészeit preferálom, a blokktól a tremolókaron át a húrlábbabákig minden ezekből épül fel a gitárjaimban. Az ember nem is gondolná, hogy mennyit számítanak ezek az apróságok, pedig összehasonlíthatatlanul nagyobbat szól a hangszer, ha megfelelő minőségű fémalkatrészekkel szerelik őket. Ami az erősítést illeti, kizárólag a Fractalt használom két kis 500 wattos Atomic ládával. A Fractal elképesztő találmány: benne van minden effekt, amire szükségem van, a technikusom pedig a színpad oldaláról kezeli az egész rendszert. A szólóknál is ő vezérel mindent, a színpadon nincs előttem egyetlen olyan pedál sem, ami alapesetben szükséges lenne ilyenkor.
Pár éve Viviannel beszélgettem és azt mesélte, hogy a vastagabb húrokat szereti igazán a hangszerein. Te is így vagy ezzel?
Olyannyira igen, hogy még Viviannél is vastagabb készletet használok! A gitárjaimon 013-054-es méretű húrok feszülnek, de van olyan hangszer is, amin 014-056-os készlet található… Tudod, az évek során alaposan megerősödtek az ujjaim, már nem okoz gondot vastag húrokat nyújtani. További előnye az ilyen mérettel való munkának, hogy sosem szakadnak el a húrok játék közben. Persze nem normál E-hangolással használom őket, mert az ének miatt már az összes hangszert lehangoljuk Esz-re. Ez létfontosságú számunkra, mert sztenderd E-hangolás esetén bizonyosan vért izzadnánk az énekkel és a vokálokkal. Tudom, mert még élénken emlékszem arra, micsoda szenvedés volt a Hysteria turnéján az E-re hangolt gitárokhoz igazodni! (nevet)
Ha már itt tartunk, a Def Leppard egyik legnagyobb erénye mindig is a többszólamú énekharmóniákban rejlett, melyek élőben is lenyűgözően működnek…
Így igaz, és ebben rengeteg munka van. Nincs olyan nap, hogy ne gyakorolnám az énektémákat. Tegnap is elénekeltem a teljes koncertprogramot, lelkiismeretesen, az első hangtól az utolsóig. Ez amolyan alapozás nálam és bizony kifizetődik, amikor beindul a turné. Mindannyian rendkívül komolyan vesszük a hangunk állandó karbantartását. A koncertek napján legalább egyórás beéneklést végzünk, ami általában a helyszínen történik, de van úgy, hogy már a hotelben elkezdjük. Joe persze külön kategória, ő háromórás énekgyakorlatot szokott végezni, de előfordul, hogy még ezen a határon is túlmegy: tavaly a karrierünk egyik legemlékezetesebb koncertjét adtuk Los Angelesben és rögtön másnap San Diegóban léptünk fel, Joe pedig nem kevesebb mint nyolc órán át végzett bemelegítéseket! Három évtizede ugyanazt a rutint követjük, a Roger Love által kidolgozott legendás vokáltréninget alkalmazzuk, ami egyszerűen csodálatos! Anno rengetegen mondták nekünk, hogy majd idővel nem leszünk képesek kiénekelni azokat a témákat, amiket fiatalon még tudunk, ám pont a saját példánk cáfolta meg ezt a vélekedést: a öregedéssel nem feltétlenül jár együtt az énekhang elvesztése. Elég megnézni az operaénekeseket és a Broadway-n fellépő művészeket, akik nyolcvanévesen is tökéletes hangi adottságokkal rendelkeznek. Mindez kizárólag odafigyelés kérdése. Sajnos azt látom, hogy a rockbizniszben lustaságból sokan nem fordítanak erre kellő figyelmet, pedig miből tartana nekik ugyanúgy végigénekelni azokat a szinten tartó napi gyakorlatokat, amiket mi is csinálunk megállás nélkül? Vagy ott a párásítás kérdése: manapság a zárt terekben roppant száraz a levegő, ami sokat árt a hangnak, úgyhogy mi még a turnébuszokban is folyamatosan párásítunk. Történetesen ismerem Celine Diont és tudom, hogy ő ugyanúgy fókuszál mindezekre a dolgokra, mint mi, de említhetném a Las Vegasban és a Broadway-n dolgozó profikat is. Tényleg úgy vélem, hogy mindössze odafigyelés kérdése az egész: ha a gitáros képes napi szinten gyakorolni azért, hogy ne veszítse el a manuális képességeit, akkor ezt az énekesnek ugyanígy meg kellene tennie.
Mostanában parázs viták zajlanak a rockvilágban arról, hogy mennyire tisztességes előre felvett vokálokkal támogatni az élő koncerteket. Te magad miként vélekedsz erről?
Akik így tesznek, csupán meg akarják úszni a kemény melót. Nem más ez, mint lustaság és nem csupán rockbandákat érintő jelenség, hiszen a popvilágban már jóval régebben jelen van, ott szinte ez a normalitás. Mi magunk mindig extra fegyverként tekintettünk a vokális képességeinkre. Olyan ez, mintha egy hangszerrel több lenne a bandában és határtalanul büszkék vagyunk rá! A fiatalabb csapatok előszeretettel nyúlnak a playback-éneksávok nyújtotta lehetőséghez, mi azonban a régi iskolát képviseljük és azt mondjuk, hogy a koncerteken igenis menjen minden élőben! Még a pici hamisságot is jobban elfogadom, ha valaki tényleg élőben énekel, mint ezt a megoldást. Annak idején, amikor mi kezdtük, még teljesen más volt a korszellem és a mentalitás, mindenki elképesztően keményen dolgozott azon, hogy a lemezen hallható témák élőben is megfelelően legyenek előadva. Értem, hogy manapság sokan a könnyebb végét fogják meg a dolgoknak, de még egyszer mondom, ez csupán szorgalom kérdése. Sajnos azok az előadók, akik ilyesmihez folyamodnak, sosem tapasztalhatják meg azt a fajta magabiztosságot, ami a közönség előtti élő éneklés hatására alakul ki a zenészben. Az őszinte, élő előadás ráadásul nem csupán az egyénre, hanem az egész zenekar teljesítményére pozitív hatást gyakorol, ezért sem érdemes a könnyebb utat választani.
A ‘80-as évek rockzenei játékszabályait egyszer s mindenkorra megváltoztató Pyromania album éppen most töltötte negyvenedik születésnapját, ami egyben az első Def Leppard-lemez volt, amin szerepeltél…
Így igaz, bár a korong még 1982-ben készült, így nálam a zenekari időszámítás akkor vette kezdetét. Amikor csatlakoztam hozzájuk, a lemezanyag már majdnem készen volt: a dalokat megírták, a ritmusgitárok szalagon voltak, így mindössze annyi volt a feladatom, hogy feljátsszak néhány szólót, illetve részt vegyek a vokálok feléneklésében. Ezzel együtt elképesztően nagy élmény volt belecsöppenni a stúdiómunkába, mert már akkor éreztem, hogy valami nagyon különleges és meghatározó dolog alakul a kezeink alatt. Soha korábban nem hallottam ahhoz a zeneanyaghoz foghatót. Annyira különbözött minden korábbi rockalbumtól és annyira előremutató technológiákat villantott meg, hogy már akkor elkönyveltem minden idők egyik legjobb rocklemezének. Ez persze nem jelentette azt, hogy előre sejtettük, mekkora felfordulást fog okozni a zene világában. Mindannyian tudatában voltunk, hogy kincs van a birtokunkban, a siker azonban sosem törvényszerű, nem lehet készpénznek venni csak azért, mert az anyag kiváló. Ennek megfelelően nem is egyszerre szakadt ránk minden, inkább fokozatosan haladtunk előre: először jött a Photograph klipje az MTV-n, majd ennek hatására sosem látott mértékben kezdett fogyni az album a boltok polcairól, a koronát pedig az őrületes teltházak előtt zajló turné tette fel az egészre, az életünk pedig örökre megváltozott!
Az interjú második része április 20-án csütörtökön lesz olvasható a Shockmagazin oldalán: www.shockmagazin.hu
Írta: Danev György
Fotó: Ross Halfin
(forrás és képek: Music Media Magazin)
