A LEGNAGYOBB HAZAI LEMEZBÖRZE A DISCOGS EGYÜTTMŰKÖDÉSÉVEL!

A LEGNAGYOBB HAZAI LEMEZBÖRZE A DISCOGS EGYÜTTMŰKÖDÉSÉVEL!

Lassan már hagyománnyá válik, hogy az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb metal zenekara, a Nightwish a Papp László Budapest Sportarénában várja a hazai rajongókat egy-egy nagyszabású koncertre. Így lesz 2020-ban is, hiszen a napokban bejelentésre került az finn szimfonikus metal együttes következő turnéja: Budapesten bő egy év múlva, 2020. december 7-én játszanak majd, több előzenekar kíséretében.

Újabb nevekkel bővült a BRUTAL ASSAULT Fesztivál 2020-as felhozatala. Íme.

A tavaly „frissült” négyes felállással tér vissza hozzánk a teuton thrash legenda, a Sodom.

Budapest, 2019. november 5. – Tíz zenetanárt és tíz előadót díjazott az Artisjus komoly- és könnyűzenei kategóriákban 2019. november 5-én. Az Artisjus olyan előadóművészeket ismert el, akik rendszeresen kortárs magyar műveket tűznek műsorukra és visznek sikerre, valamint azokat a zenetanárokat díjazta, akik nélkül nem születhetnének és szólalhatnának meg új magyar zeneművek.

November 29-én Norsemen címmel jelenik meg az új Stormwarrior album és ehhez máris itt az új szöveges videó a "Freeborn".

50 éve kötöttük össze az életünket a közönséggel, és most a turnén megerősítjük ezt a kapcsolatot a régi és új mobilosokkal, a rockzenét szeretőkkel.

Rudán Joe: Amikor személyes az érintettség egy jótékonysági ügy kapcsán, akkor megsokszorozódik a segíteni akarás...

A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket.

Jótékonysági este a Lazarvs zenekarral az Akvárium VOLT Lokálban: adománygyűjtés, merch vásár és élő interjú a banda tagjaival.
A merchpultban az utolsó darab Apey & the Pea termékek lesznek, többet ezekből a mintákból nem gyártanak.

A kiszivárgott információk szerint nálunk is fellépnek majd 2020. Július 16-án.


A napokban megjelent "Feverish" című kislemez címadó dalához készült a klip valamint szerepel a lemezen a Stålfågel című nóta újradolgozott verziója is, amit Alissa White-Gluz-al az Arch Enemy énekesnőjével készítettek közösen.

Rendhagyó extrém metal est az Akvárium Kiss Hall-ban, ahol a Watch My Dying és az Omega Diatribe házigazdáskodásával, a budapesti füstös, stoner brigád, a RED SWAMP lesz a vendég! Kötelező program a fővárosi és vidéki underground metal arcoknak, Budapest szívében.
