Bejelentette első neveit a 2024-es fesztiváljára a FEZEN.

Bejelentette első neveit a 2024-es fesztiváljára a FEZEN.

A kolozsvári és a paksi eseménnyel elkezdődött az Öröm a Zene tehetségkutató sorozat 2023-2024-es évada. A Kárpát-medence legnagyobb könnyűzenei versenye ezúttal is kiemelkedő tehetségeket keres, és minden vármegyében külön döntőben megméretteti a legjobbakat. Januárban két városban, Pécsett és Nyíregyházán lesz tehetségkutató.

Néhány napja végre elkezdhettük a jövő évben érkező zenekarok bejelentését, mára pedig ismét hoztunk nektek négy új nevet a 30. jubileumi Rockmaraton nemzetközi fellépőgárdájából.



Hozzátok hasonlóan mi is régóta vártuk, hogy bejelentsük az első neveket 2024-re, és végre eljött az idő! Amikor közhírré tettük a Rockmaraton újraindulását, egyben azt is megígértük, hogy a 30. jubileumi fesztiválra minden korábbinál erősebb nemzetközi fellépőgárda érkezik majd, az első bejelentéssel épp hogy csak belecsapunk a lecsóba!

Török Ádámról több könyv jelent meg, de a hivatalosan kiadott lemezeiről ezekben a kötetekben kevés szó esett. Így hiánypótló ez a kiadvány, amely közvetlenül a fuvolista-énekes-dalszerző váratlan halála után jelent meg. Jelen írásomat nem kritikának, hanem egyféle kibővített tartalomjegyzéknek, könyvismertetőnek szánom.

Tizenhárom évesen már magába szippantotta a progresszív-, illetve a dzsessz rock muzsikát, amely azóta is fogva tartja. Még akkor is, ha élete legnagyobb itthoni sikerét egy pop zenekarral, a Napoleon Boulevarddal érte el. A progresszív műfajban a Solaris jelentette a csúcsot; noha az akkori lemezeladások nem igazolták vissza, koncertjeiken zsúfolt teltház fogadta a zenekar míves, sci-fi ihlette instrumentális muzsikáját. Az 1995-től datálódó második korszak pedig a tengeren túli zajos sikereiktől volt hangos. Pócs Tamás Tompox – sokáig mindkét formáció muzsikusa – amellett, hogy eMeRTon-díjas, virtuóz basszusgitáros, kiváló zeneszerző és hangszerelő is; immár tizenöt esztendeje működteti Tompox elnevezésű, aranylemezes, prog rock formációját.



Tegyük szebbé a karácsonyt! December 9-én a székesfehérvári Nyolcas Műhelyben jótékonysági Rock este a Gyermekvédelmi Központ fiatal lakóiért.
