Ismét egy régebbi adósságunkat törlesztjük ezzel a recenzióval. Bár ez ügyben most kivételesen csak és kizárólag magamat okolhatom, hiszen hirtelen felindulásból már a megjelenés napján megvettem a kötetet, aminek bő egyharmadát még aznap éjjel ki is olvastam. Viszont voltam olyan balga, hogy másnap…
Alig két hónapja jelent meg a könyvpiacon, de az olvasók akkora érdeklődést mutattak a kötet iránt, hogy máris utánnyomásra van szükség Bárdos István, Miskolci rocklegendák című interjúsorozatára. Persze nem meglepő, hiszen a beat/pop/rock, mint zene, és mint életérzés több, mint hatvan éve szerves…
„7 évesen kezdtem hegedülni, 14 évesen átváltottam a gitárra, 16 évesen pedig beléptem életem első zenekarába. 25 éves koromban alakítottuk meg a KFT zenekart, és 26 évesek voltunk mind a négyen, amikor befutottunk. 30 évesen indult el a humor-pályám a Laár pour Laár esttel, de a buddhizmus is ekkor…
Egy tervezett sorozat első kötete jelent meg Mihály Zoltán, az orosházi Rock Blues Egyesület alelnöke, az orosházi Rock Blues Klub vezetője jóvoltából. A szerző több évtizede ásta bele magát a blues kutatásába, lemezek, könyvek, magazinok gyűjtésébe. Járt az Egyesült Államokban, Angliában kutatva a…