Június 6-án a Sölvesborg-i Sweden Rock Festival-on kezdte meg nyári Európa-turnéját a Satyricon, és egyben ez volt a banda első koncertje, amelyen az Anthrax basszusgitárosa, Frank Bello játszott.
Június 6-án a Sölvesborg-i Sweden Rock Festival-on kezdte meg nyári Európa-turnéját a Satyricon, és egyben ez volt a banda első koncertje, amelyen az Anthrax basszusgitárosa, Frank Bello játszott.
Három év után új albumon dolgozik a Jinjer, a banda énekesnője, Tatiana Shmayluk pedig egy friss interjúban úgy fogalmazott, hogy ez a lemez más lesz zeneileg, mint a korábbiak és még 19. századi hatások is érződnek majd rajta.
Augusztus 16-án jelenik meg a Falling In Reverse új albuma. A Popular Monster hét éve az első a sorban Ronnie Radke zenekarától, és most egy countrys beütésű friss darab hallgatható meg róla.
Első két albumának remaszterelt változatával jelentkezik a Testament. A zenekar év végén Budapesten is újból fellép.
Június 7-én jelent meg a Bon Jovi új albuma, a Forever. Ez már a tizenhatodik nagylemez a sorban a zenekartól, és most hivatalosan végighallgatható.
Július 19-én jelenik meg a Deep Purple új albuma, az =1, amelyről a május elején közzétett Portable Door után ezúttal a Pictures Of You-t mutatta be a zenekar.
Augusztus 9-én érkezik a HammerFall új nagylemeze, az Avenge The Fallen, amelyről a zenekar másodikként a The End Justifies című dalt osztotta meg a rajongókkal.
A Corrosion Of Conformity hivatalos Instagram-profiljára egy új videó került fel a napokban, amelyben Stanton Moore látható, amint éppen a stúdióban játszik a dobfelszerelésén, ami azt jelenti, hogy a zenekar hat évvel a No Cross No Crown után elkezdte a következő albuma felvételeit.
A Draco Tale címmel mutatott be új dalt a Dragonforce. A zenekar friss albuma tavasszal jelent meg.
Avantasia-tól a Scooterig, a Cradle Of Filth-től ATB-ig vagy éppen Beton.Hofitól Korda Györgyön és Balázs Klárin át a Tankcsapdáig idén is széles a merítés a FEZEN kínálatában. A sok-sok külföldi kedvenc és a szinte teljes hazai élvonal mellett hét zenei helyszínnel és ingyenes kempinggel várják a fesztiválozókat Székesfehérváron július 31. és augusztus 3. között.
Challenge The Wind címmel jelent meg május 31-én, az AFM gondozásában a Rhapsody Of Fire új nagylemeze. Most meghallgatható a lemezről egy új szerzemény.
2021-ben “Menschenmühle” lemezével jelent meg a német Kanonenfieber, mely azóta számtalan nagysikerű turnét és neves fesztivált tudhat maga mögött. a Kanonenfieber tulajdonképpen a Noise művésznéven operáló multihangszeres műve, ő maga egyedül szerzi és rögzíti a dalokat. Élőben a zenész barátok kísérik. Noise 2020-ban kezdett el zenét szerezni a dédapja által hátrahagyott napló nyomán, melyet a felmenő az első világháború frontvonalán írt.
Május 31-én jelenik meg a The Troops Of Doom második albuma, az A Mass To The Grotesque. A csapat alapítója és főnöke Jairo Guedz, a Sepultura eredeti gitárosa.