Ki is az a Big Daddy Laca? Az egyetlen kartelista, aki három évtizede folyamatosan kitart a főnök mellett, akit Zolee – bár az öccse lehetne – a bátyjává fogadott, egy klasszikus háttérember, aki ugyanakkor alapember is ugyanott.

Bajban lennék viszont, ha nekem kellene rövid összegzést adni emberünkről, és legnagyobb örömömre, plusz némi meglepetésre Bochkor Gábor siet a segítségemre jelen kötet fülszövegében a következőképpen: „Laca a legilledelmesebb, legfinomabb gengszter, akit ismerek. Csupa jóság a barátokkal és a családjával, de a színpadon, mint egy AK47-es, lesoroz mindenkit. Ha az anyja lennék, nem engedném Ganxsta Zolee közelébe. Ő rontotta el! Állítom, miatta tetováltatott és káromkodós. Egyszer úgyis vége lesz ennek a karteles bohóckodásnak, és akkor remélem, felvesz végre egy karácsonyi lemezt, mert ennyivel tartozik azoknak, akik igazán ismerik.″

A fentiek persze nem a legkomolyabb szándékkal íródtak, mégsem tudnám frappánsabban érzékeltetni, milyen ember is valójában Kalmár „Big Daddy" Laca. A (látszólagos) ellentmondások embere, akinek nem kellett volna már nagyon megerőltetnie magát, hogy kajakos olimpikon, vadászpilóta vagy elismert pizzaszakács legyen, élete fordulópontján azonban érkezett Zana Zoltán, és mutatott neki egy egészen más utat. Jelen dolgozat, amelyet Laca elbeszéléséből Dudich Ákos kalapált könyv formátumúvá, nagyjából fele-fele részben mesél a Kartel megalakulása előtti és utáni évekről. Utóbbi nyilván lényegesen jobban dokumentált, előbbi pedig több érdekességet foglal magába, Laca nézőpontjából azonban minden kicsit más színezetet kap, mint ahogy az újságokból, más könyvekből eddig ismertük. Nem hiába mondja Zoli az egyik keretes írásban, hogy nagyon jó végre egy „külső" nézőpont, nem mindig csak az övé, és ugyan senki sincs a teljes igazság birtokában, nem láthatja a teljes képet, de mindenki elmesélheti a saját sztoriját.

Ha igazán lendületben vagy, a 30 évem a Kartelben alcímet kapott kötetet egy-két nap alatt kiolvashatod, de én – már csak a hétmérföldes sztorik miatt is – ennél több időt szánnék rá a helyedben. Pedig, és akkor essünk is túl ezen, nem ez a leginkább olvasóbarát darab a Konkrét Könyvek biográfiasorozatában. A borító kifejezetten mutatós, magára vonja a figyelmet, a belívek tördelése viszont egészen borzasztóra sikerült, és ezzel a jelzővel nem hatásvadászkodni akarok. Ha úgy tetszik, a hősidőket idézi ez is, sajnos nem a jó értelemben, és persze meg lehet szokni idővel, viszont tény, hogy a kiadvány ezen része lehetett volna sokkal jobb is. A fotómellékletek a maguk puritán módján viszont rendben vannak, hangulatosak, és a lényeg nyilván a sorok között található, nem pedig mellettük. A kötet stílusa élőszöveges, mesélős, Laca ráadásul láthatóan szívesen mesél, maga az írás pedig szerencsére szinte teljesen mentes az elütésektől és a feldolgozhatatlan szóképektől, akár referenciaértékűnek is nevezhető ebből a szempontból.

Nem mondom, hogy a sokadik ismétlésnél nem tikkelt már a szemem a (khm) patinalepte szlengtől, de hát Laca is lassan hatvan lesz, az lenne igazán furcsa, ha mindenképpen a „kortárs" fordulatokat erőltetné. Ha nem lenne ezt ilyen furcsa leírni, azt mondanám, egészséges távolságot tart a könyvben mindentől, akár még a saját életét is képes három lépés távolságból láttatni, és ez mindenképpen a végeredmény előnyére válik. Az is fura, hogy a sok-sok haver szinte mindegyike teljes, polgári nevén (is) szerepel a kötetben, és bár ez szerintem alapvetően jó dolog, megnézném azért, amikor az önkielégítés-ügyi guruként feltűnő, nevén nevezett barát (ma szájsebész professzor, ahogy a könyvben is áll) magára ismer a könyv lapjain. Ha Laca tényleg nem változtatott a neveken, ezekből utóbb adódhat még pár roppant emlékezetes pillanat, haha. Elvitathatatlan ugyanakkor, hogy Big Daddyt e helyen is a jó szándék vezeti, pár karcosabb igazság ugyan kimondattatik, de nem bántó céllal íródtak a sorok.

Kissé megijedtem, amikor az egyik korai fejezetben Laca határozottan rááll az „engem bezzeg még vertek rendesen, a mai fiatalok viszont már csak kütyüznek" vonalra, szerencsére hamar túllépünk ezen, mert az ilyesmi mindig roppant kellemetlen, főleg az előttünk alkotó generáció ikonjaitól. A főszereplő személye sosem változik, de keretes írásokban megszólal azért az Arénában pár hete végre újra összeterelt Kartel-tagság valamennyi figurája, nyilván itt van Pierrot és Szűts László (Sony) is, akik nélkül aligha lenne mit mesélni a hazai gengszterrapről. Szinte látom magam előtt, ahogy például örök hősöm, O.J. Sámson fapofával tolja a halhatatlan sztorikat a háttérben, hogy nem is volt különösebb balhé Gyöngyösön, az egész csak legenda, ugyan a mai napig ott vannak a vágások az arcán, viszont egyenlő felek fair küzdelme volt az. És hát mindennek a kvázi-csúcsán a magát éppen „argentin-finn négernek" képzelő és öltöztető Zana Zoltán, amint kitalálja, hogy dobosból rapper, sőt frontember lesz, és sokak életét alapvetően megváltoztatja ezzel.

Annyi mindent leírtak az évek során a Kartel-közeli történésekről, hogy őszinte meglepődéssel mondom ki, hiánypótlónak is nyugodtan nevezhető Big Daddy Laca könyve, amelyből nem csupán a főhőst ismerhetjük meg (végre) egészen közelről, de magát a Kartelt is jobban el tudjuk helyezni a térképen. A kezdetben senki által komolyan nem vett O.G.-banda, amely végül egy korszak zenei színterének alakítójává, valódi úttörővé vált, és ma már letagadhatatlan ikonja a színtérnek. Laca (eddigi) élettörténete is a bandához képest van itt meghatározva, mégiscsak egy harmincéves kapcsolatról beszélünk, a legfontosabbról a főkolomposok életében. A Kartel nem lett sokkal vállalhatóbb az évtizedek elteltével, de szerencsére nem is váltak a kerítésnél összeszaladt, a mai világra gyűlölködő szemeket meresztő nyugdíjasok társulatává, úgynevezett minőségi öregedést láthatunk, ahogy személyesen Bid Daddy esetében is. Ha ma is súg neked valamit jót az ezredforduló világa, vétek lenne kihagynod ezt a kötetet!

(forrás és képek: Shock magazin)