Ha szeptember, akkor irány Tállya, ahol idén már tizedik alkalommal a Kerekdomb Fesztivál keretében köszöntheti mindenki az őszt szeptember 19. és 21. között. Koncertek, borkóstolók, irodalmi beszélgetések, színház, családi programok és rengeteg aktív kikapcsolódási lehetőség várja az idelátogatókat.

Az idén hatodik lemezével jelentkező skót zenekar az első külföldi fellépő 2019 óta az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján. Rajtuk kívül ismerős magyar nevekből sincs hiány a legújabb bejelentések között.

Kacifántos és felettébb atipikus görbét leíró pályája során a texasi Pantera akkor vált a metálműfaj első számú favoritjává, majd korszakalkotó és megkerülhetetlen tényezőjévé, amikor már kevesen tették volna meg nagy pénzzel befutónak őket. 

Ez (a vinylből való válogatás-nagylemez) is jól kezdődik! A történelem, mint tudjuk – bizonyos mértékben – ismétli önmagát: újfent punkos, vagyis a hatalomnak nem tetsző tett lett (be)inteni Ivánnak, az Aurórával! (Naná, hogy az első körben szerzői kiadású Viszlát Iván című nótáról beszélek.) A folytatás sem semmi, mindenekelőtt azonban elmondanám, hogy a szelekció eleve szimpi.

And The Story Goes On! – egy 1992-es Trottel-szám címe idézi a friss történéseket. A kiadó előző kötete, a nyolcvanas évek magyar punkjának nívós dokumentálása ugyanis némán kiáltott a folytatásért. Aligha lehetett volna hát annyiban hagyni a témát. De ki a bánat akarta ezt annyiban hagyni?

1954 októberében, azaz pontosan hetven évvel ezelőtt került forgalomba minden idők legnépszerűbb és legnagyobb hatású tömörtestű elektromos gitárja, a Fender Stratocaster, melynek jelentőségét azóta sem lehet eléggé hangsúlyozni. A XX. századi zenetörténetre alapvető hatást gyakorló hangszer szolid pragmatikusságával és lenyűgöző sokoldalúságával a modern stílusirányzatok fejlődésének zálogává vált és azok minden szegmensét mélyreható módon befolyásolta. Az eredeti ötlet zsenialitását mi sem példázza jobban, mint a tény, hogy a Stratocaster koncepcióján hetven év alatt mindössze apró finomhangolások történtek, miközben a szakértők és a zenészek többsége még mindig az 1950-es évek elejének specifikációi mellett teszik le voksukat. De mégis, miért örvend a Stratocaster szinte mitikus tiszteletnek, illetve mi teszi ennyire ellenállhatatlanná és megkerülhetetlenné? Semmihez nem fogható hangja mellett leginkább időtlenségével és ebből fakadó műemlékszerű jellegével érdemelte ki a gitárvilág Ferrarija címet. Stratocasteren játszani nem divathóbort és sznobéria, sokkal inkább hitvallás. Aki Stratocastert választ társául, nem néhány évre tervez, hanem teljes emberöltőre, amivel kinyilvánítja soha meg nem változó világnézetét, elköteleződését. Nem kétséges, hogy delejező szépségével és utánozhatatlan stílusával a Stratocaster a tömény klasszicizmus modernkori szinonimája.